22 találat a(z) könyvelőprogram cimkére

Cikk

Néha gyakorlott szakember számára is nehézséget jelent annak eldöntése, hogy egy számítógépes program megvásárlása vagyoni értékű jog vagy szellemi termék lesz-e. Majd meg kell határozni, hogy elszámolható-e terv szerinti értékcsökkenés, és ha igen, akkor azt hány évre kell elosztani. Olvasói kérdésre Szolnoki Béla adószakértő, okleveles könyvvizsgáló válaszolt.

Cikk

Az online számla-adatszolgáltatást elsősorban az adócsalás megelőzésének érdekében vezették be, pedig akár a könyvelés modernizálása is lehetett volna a célja. „Várható, hogy online számla-adatszolgáltatás szeptember 30-ai moratóriumának lejártával, amikor a cégek egymás között kiállított számláinak adatai teljes körűen elérhetővé válnak a hatóság és az érintett vállalkozások képviselői számára a könyvelés digitalizációja is nagyobb lendületet kap, így a vállalkozások és a könyvelők a kezdeti nehézségek után profitálhatnak is az intézkedésből.” – emelte ki Poór Károly, az SDSYS Zrt. cégvezetője.

Kérdés

A könyvelőprogramunk képes bizonyos különbözetek automatikus elvezetésére. Ennek eredményeként születnek olyan könyvelési tételek, amelyeket MÍNUSZ számmal rögzít a program. Magyarul: nem a tartozik és követel oldali főkönyvi számot fordítja meg negatív különbözet esetén, hanem mínusz összeget könyvel. Szabályos ez? Elfogadható? Köszönöm, ha válaszolnak, üdvözlettel: CsK

Kérdés

Tisztelt szakértő! "A" Kft. megvásárolt egy könyvelőprogramot, melyet ingyenes használatra bocsátaná "B" Kft. részére.. Használhatja-e jogszerűen az "A" Kft. által megvásárolt könyvelőprogramot "B" Kft.? Ha igen, elég-e egy írásbeli megállapodás a használatról? Köszönettel: Nagy Nóra

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőirodaként működünk. Egyik ügyfelünkkel 2018.12.31-i hatállyal szerződést bontottunk. Már nem kéri az éves beszámoló elkészítését sem, viszont kéri a könyvelőprogramunkból a könyvelésének teljes mentését. Nem pdf formában kéri, hanem egy ZIP filet-t kér, amit be tud tölteni az új könyvelő a saját programjába (mert hogy ugyanolyan programmal dolgozik, mint mi). Ezzel a technikával a 2018-as év teljes könyvelését, bérszámfejtését látja, sőt, akár bele is tud "javítani". Az ügyfél egyébként még most is hoz 2018-at érintő bizonylatokat könyvelésre. A kérdésünk az lenne, hogy kötelesek vagyunk-e odaadni neki a programunkból a mentést? Elegendő-e, ha "csak" minden naplót, kartont, analitikát kiírunk neki CD-re pdf formátumban (egyébként ezek nyomtatott formában is benne vannak a könyvelési anyagban). Elektronikus iratőrzést egyébként senkinek sem vállalunk. Köszönettel!

Kérdés

Könyvelőprogramunk beállítása a forintos tételekre egész forintot kezel. Ugyanakkor a bank kivonatán időnként devizás tételek forintosításakor vagy kamat és jutalék elszámolásakor filléres terhelések, jóváírások is vannak. Ezeket lehet-e kerekítve felvinni a könyvelésbe, vagy kizárólag a bankkivonaton lévő, xxxx,yy formában lehetséges ez?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink