26601 találat a(z) jogeset cimkére

AVI 1996.11.132 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
Megállapította, hogy az alperes törénysértően fogadta el a felperes által 1994. február 3-án az 1993-as évre beadott általános forgalmi adóra vonatkozó önrevíziót, tekintettel arra, hogy az önrevízióból nem volt megállapítható, hogy a felperes az 1993. év melyik hónapját kívánta önellenőrizni, s minthogy a felperes az önellenőrzést nyilvántartásba nem vette, nyilvántartás hián...

BH 1996.11.611 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós részvénytársaság felszámolására irányuló, a Cégközlönyben közzétett felszámolási eljárás során az első fokon eljárt bíróság végzésével a hitelező kifogásait elutasította. A határozat indokolásában tényként állapította meg, hogy a felszámolási eljárást csődeljárás előzte meg. Az 1992. július 24-én indult csődeljárás egyezséggel zárult, s azt az elsőfokú bíróság az 1992. december 14-én kelt végzésével befejezetté nyilvánította.
Az adós gazdálkodó szervezet és a hitelező - az adós hitel...

AVI 1996.11.136 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a vámhivatal határozata ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet az alperes 1994. november 10-én kelt határozatával elkésettség miatt - jogerősen elutasított.
Az alperesi határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be a városi bírósághoz. Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja, illetőleg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Á...

BH 1996.11.622 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1991. március 13-tól állt postai szervező munkakörben az alperes alkalmazásában. Az alperes a felperes munkaviszonyát 1991. június 4-én, a próbaidőre utalással, azonnali hatállyal felmondta.
A felperes az 1991. június 6-án kelt levelében a munkaviszonyának felmondását tudomásul vette, és kérte az alperest a járandóságai kifizetésére.
Az 1991. július 30-án előterjesztett keresetében a munkakönyve késedelmes, 1991. július 16-án történt kiadásából eredő kárának (36 830 forint átlagk...

BH 1996.11.618 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1991. december 1-jétől bolti eladó munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél. Az alperes a felperest 1994. június 28-án "fegyelmi határozattal" 40 000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Elrendelte a felperes munkabére 33%-os levonását is. 1994. július 14-én az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokaként az említett, továbbá újabb 1000 forint hiány keletkezésére, a felperes nem megfelelő magatartására, a vezető kompromittálásár...

BH 1996.11.612 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság végzésével az adós ellen elrendelt egyszerűsített felszámolási eljárást befejezte, az adós gmk-t megszüntette, megkereste a Cégbíróságot a gmk-nak a cégjegyzékből való törlése iránt, megállapította a felszámoló díját, és megszüntette az adós bankszámláját. Rendelkezett a fellebbezéssel élő hitelező javára a rendelkezésre álló 135 000 Ft készpénz átutalásáról. Egyebekben az adós gmk-nak az Sz. városi bíróság előtt folyamatban lévő perbeli követelését az ott I. r. alpereskén...

BH 1996.11.623 Jogszabályok és jogi tartalmak

A Legfelsőbb Bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a peres felek között az 1992. október 21-én kötött munkaszerződés alapján 1992. október 26-tól 1993. február 28-ig tartó határozott idejű munkaviszony jött létre németországi munkavégzésre. A felperes 1992. október 26-tól december 10-ig dolgozott az S. G. P. cégnél, majd a munka szünetelése miatt a munkatársaival együtt hazatért. Az alperes az 1992. december 30-án kelt levelében közölte, hogy a munkaszerződés alapján és a német fé...

AVI 1996.11.131 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1994. március 22-től május 16-ig költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte. Ennek során megállapította, hogy a felperes Johann Zs. osztrák vállalkozó tulajdonában lévő sovány szarvasmarhákat behozatali előjegyzésben vámkezeltette, majd azokat bérhizlalásra kihelyezte termelőszövetkezetekbe. A bérhizlalás megvalósulása után az állatokat újrakivitel céljából vámkezeltetve külföldre exportálta. A külföldi tulajdonos a felperesnek kifizette a ráhiz...

BH 1996.11.619 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes autóbusz-vezetőként állt a közlekedési részvénytársaság alkalmazásában. 1992. december 8-án az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára való hivatkozással megszüntette. Az indokolásában arra hivatkozott, hogy a felperes 1992. december 4-én utasokkal teli járat vitele közben szóváltásba keveredett egy személygépkocsi vezetőjével. A vita során a vele vitázó személyt gázspray-vel lefújta. Az alperes...

AVI 1996.11.130 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az indokolás szerint az adólevonási jog gyakorlására a felperes jogosult volt. Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt. Rámutatott, hogy a számla kibocsátója nem létezik, így hiteles számláról nem beszélhetünk, tehát fiktív számla alapján a felperes jogellenesen élt az adólevonás jogával.
A megyei bíróság az elsőfokú ...

BH 1996.11.621 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes 1990. szeptember 10-től volt a v.-i 4. számú magbolt vezetője, amelyet átadó leltárral vett át. Felelősségvállaló nyilatkozatot 1990. szeptember 3-án, 1992. január 10-én és július 1-jén tett. A boltban rajta kívül - felelősségvállalás nélkül - két eladó dolgozott. Az alperes 1992. március 2-tól július 1-jéig a gyermeke születése miatt, 1992. december 28-től 1993. január 23-ig a kórházi ápolására tekintettel volt távol. Az 1992. január 10-i felelősségvállalása a szülési szabadsága i...

BH 1996.11.620 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes az 1990 augusztusában történt nyugdíjazása előtt 13 évig állt nevelőtanár munkakörben az alperes alkalmazásában. A nyugdíjazását követően évente kötött határozott idejű szerződések alapján dolgozott, így az 1994. szeptember 1-jétől 1995. június 30-ig terjedő időszakban is nevelőtanárként.
A kollégiumi nevelők munkabeosztásának átszervezése után 1994. december 16-án elfogadta a vasárnapi ügyeleti beosztást, és 1995. január 8-án délután 16 órától este 22 óráig dolgozott. 1995. januá...

AVI 1996.11.134 Jogszabályok és jogi tartalmak

1994. február 25. napján a rendőrjárőr igazoltatta a személygépkocsival közlekedő felperest, akinél 500 liter tisztaszeszt talált. A felperes az áru származását igazolni nem tudta. A vámhivatal határozatával megállapította, hogy a felperes jövedéki törvénysértést követett el, és erre figyelemmel 731 120 Ft jövedéki bírság megfizetésére kötelezte és elrendelte a lefoglalt 500 liter tiszta szesz elkobzását. A vámhatóság a bírság összegének meghatározása során a B.-i Szeszipari Rt. árjegyzéke al...

AVI 1996.11.138 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően a II. r. felperes vonatkozásában hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint csak az I. r. felperes követte el a jövedéki törvénysértést, így a jogkövetkezmények is csak vele szemben alkalmazhatóak. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította. Az indokolás szerint a II. r. felperes tudta, hogy az...

AVI 1996.11.140 Jogszabályok és jogi tartalmak

A kk. felperes az 1992. december hó 19. napján kelt adásvételi szerződéssel 4 millió Ft vételárért megvásárolta a F. u. 180. szám alatti 79,2 m2 alapterületű társasházi öröklakás ingatlant.
Az 1992. december 21-én kelt adásvételi szerződésben a kk. felperes mint állageladó, továbbá D. S. és D. S.-né, mint haszonélvezeti eladók eladták a F. u. 114. sz. alatt lévő ingatlant 6 800 000 Ft vételárért.
Az ugyancsak 1992. december 21-én kelt adásvételi szerződéssel a F. u. 130. sz. alatti társashá...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Katás vállalkozás ingatlanértékesítés

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyszemélyes ügyvédi iroda székhelybérlése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink