34 találat a(z) jegyzett tőke emelése cimkére

Jegyzett tőke emelése közbenső mérleg felhasználásával Kérdés

Tisztelt Pölöskei Pálné! Kérdésünkre válaszát (https://adozona.hu/kerdesek/2020_5_5_Jegyzett_toke_emelese_kozbenso_me_qjc) Ön arra alapozta, hogy „Ha negatív a saját tőke, akkor nem lehet olyan jegyzett tőkén felüli saját tőke, amely felhasználható jegyzett tőke emelésre.” De a kérdésben szerepelt, hogy: „A társaság új üzletágat indított el, amelynek alapján 2020. eddig eltelt időszakában is már nyereséges gazdálkodást folytat” amit továbbra is prognosztizál. Tehát egy közbenső mérlegben már pozitív eredményt fog tudni kimutatni. Jeleztük, hogy az elmúlt két év egyikében sem érte el a saját tőke a jegyzett tőke szintjét. A PTK szerint: "Ha egymást követő két üzleti évben a társaság saját tőkéje nem éri el az adott társasági formára kötelezően előírt jegyzett tőkét, a tagoknak a második év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról gondoskodniuk kell." Véleményünk szerint nem megoldás, ha 2021-ben elfogadott 2020. évi beszámolóban rendeződik csak a tőkehelyzet. A társaság a törzstőkét a törzstőkén felüli vagyonból akkor emelheti fel, ha az előző üzleti év beszámolójának mérlege vagy a tárgyévi közbenső mérlege szerint rendelkezik olyan törzstőkén felüli vagyonnal, amely törzstőke emelésre fordítható. A Kft. 2020-ban évközi mérlegében kimutatott törzstőkén felüli vagyonból kívánja rendezni a tőkehelyzetét. Ehhez közbenső mérleget fog készíteni és elfogadni. Kérdéseink a közbenső mérlegre vonatkoztak, a kérdésünk 1., 2., és 3. pontja szerint.

Jegyzett tőke emelése közbenső mérleg alapján Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. saját tőkéje a 2019. évi beszámolójában negatív lett, illetve már 2018-ban sem érte el a jegyzett tőke szintjét. A társaság új üzletágat indított el, amelynek alapján 2020 eddig eltelt időszakában is már nyereséges gazdálkodást folytat. A saját tőke rendezését a jegyzett tőke emelésével kívánja megvalósítani, amelynek fedezetét a törzstőkén felüli vagyon képezné (a saját tőke rendezésének egyéb lehetőségei nem kivitelezhetőek). A Ptk. megfelelő rendelkezését figyelembe véve a tőkeemelés a tárgyévi közbenső mérleg alapján történne meg, melyhez kapcsolódnak kérdéseink: 1. A tőkeemelésre vonatkozó tulajdonosi döntés előtt a közbenső mérlegben szereplő adózott eredményt át kell-e vezetni az eredménytartalékba? 2. Ázsiós tőkeemelést ebben az esetben is lehet-e megvalósítani? 3. Közbenső mérleget elég a cégbíróságra beadni, vagy a tőkeemelés miatt közzé is kell tenni? 4. A közbenső mérleg készítésekor a főkönyvi és analitikus nyilvántartásokat nem zárjuk le, azonban a közbenső mérleg ebben az esetben sem keletkeztet új üzleti évet, azaz a 2020. évi beszámolóban majd az előző év adata a 2019. évi lesz? Válaszát előre is köszönöm!

Egyszemélyes kft.: üzletrész értékesítése v. jegyzett tőke emelése? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyszemélyes kft. tulajdonosa úgy dönt, hogy a társaság működésébe újabb tagokat vonna be. Jól gondolom-e, hogy ha a jegyzett tőke összege nem változik, akkor az üzletrész értékesítése magán vagyonként mozog, a kft. egyedüli tagja magánszemélyként – amennyiben a névértéknél magasabb értéken értékesíti az üzletrészt – árfolyamnyereséget szerez. Hogyan állapítható meg a cég üzletrészének értéke? Ebben az esetben a társaságba pénzösszeg befizetése nem történik. Lehetséges-e az a megoldás, hogy az egyszemélyes kft.-be úgy lépnének be új tagok, hogy a társaság jegyzett tőkéje emelkedik a belépő tagok befizetése által, ezáltal a társaság tulajdonosainak tulajdoni hányada megváltozna. Mivel a korábban egyszemélyes kft többszemélyessé válik, mi történik ilyenkor a felhalmozott eredménytartalékkal? A társaság bármelyik tulajdonosa dönthet úgy, hogy a társaság részére véglegesen pénzeszközt ad át? Van-e ennek bármilyen adóügyi vonzata? Van-e valamilyen jogi korlátozása annak, hogy melyik tulajdonos, mekkora összeget adhat a cégnek tőketartalékként? Köszönöm válaszukat!

Jegyzett tőke emelése ügyvédi irodánál Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyvédi Iroda könyvelését látjuk el. Az ügyvédi iroda tevékenységében alvállalkozóként rész vesznek más ügyvédi irodák is. Ezek között az ügyvédi irodák között van olyan, amelyiknek tagja egyben tag is megbízónk ügyvédi irodájában. Megbízónk az alábbi javaslattal fordult hozzánk: Azoknál az alvállalkozó ügyvédi irodáknál, ahol az ügyvédi iroda tagja egyben a megbízónk ügyvédi irodájának is tagja, a megbízó részére elvégzett, de még ki nem számlázott szolgáltatások díját szeretnék jegyzett tőke emelésére felhasználni. Véleményünk szerint mivel Megbízónk ügyvédi irodájával alvállakozóként az ügyvédi irodák állnak üzleti kapcsolatban, ezért az "alvállalkozó ügyvédi iroda még ki nem számlázott követelése" nem vehető figyelembe, mint az egyéni ügyvéd tőkeemelési "lehetősége". Kérjük segítségüket, hogy a véleményünk helyálló-e! Köszönettel: Balázs Józsefné DEFTER Kft. ügyvezető

Pénztáreltérés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Könyvelőváltás során derült ki, hogy egy 2013. évi bevételi számla tévesen került lekönyvelésre. 27 700 Ft helyett 2 126 700 Ft. A cég nem volt áfás 2013-ban. Kérdésem: Hogyan kell 2019-ben rendeznem a 2 099 000 Ft pénztár- és bevételeltérést? A 2013. évi társaságiadó-bevallás már elévült, gondolom azt nem lehet önellenőrizni. Hogyan kell könyvelni T86-K381 (nem adóalap növelő mivel a társaság már 2013-ban megfizette a társasági adót.) vagy T921-K381? Kell 3 oszlopos beszámoló? (A hiba jelentős.) Az előző könyvelő elismerte a hibát. A dolog szépsége, hogy 2016-ban eredménytartalékból került a jegyzett tőke emelésre és ezen eredmény nélkül nem lehetett volna eredménytartalékból emelni. Kérem, részletesen írja le a könyvelési tételeket és, hogy esetlegesen mit kell önrevíziózni. Előre is köszönöm.

Tagi kölcsönből jegyzett tőkét emelni Kérdés

Milyen bizonylat szükséges az ügyvédnek, hogy a cégbíróság felé beadásra kerülhessen a jegyzett tőke emelése?

Evás kft. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kicsit nehéz leírni a kérdésem, de megpróbálom : Van egy evás kettős könyvelést vezető kft., amely 2015. évi osztalékot nem vette ki, evát bevallotta, befizette. Az ügyvéddel olyan papírt írtak, hogy azért nem veszik fel, hogy majd eredménytartalékból emelik a jegyzett tőkét. A tőkét nem emelték, az osztalékot azóta sem vették fel. Beadták a céget végelszámolásra. A pénztár bank egyenlege magas. Ezt a pénz most le kell adózzák a megszűnéskor? Vagy kivehető a benn maradt osztalék? Hiszen anno az evát befizette. Remélem, értelmesen írtam le, nem akartam túl hosszúra nyújtani. Köszönettel: Éva

Jegyzett tőke emelése eredménytartalékból Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy egyszemélyes kft. esetén a kötelező jegyzett tőke emelést eredménytartalékból hajtották végre, 2 500 ezer Ft összegben. Kérdésem: a magánszemély tulajdonosnak milyen kötelezettsége keletkezik: 1. ha harmadik személynek értékesíti az üzletrészét? 2. ha a kft.végelszámolással megszűnik? Előre is köszönöm szíves válaszukat!

Jegyzett tőke emelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőkben kérném a segítségüket. Idén került hozzám egy cég könyvelésre (kft.), melyben a jegyzett tőke 500 ezer forint, az ET - 5 400 ezer Ft. Így a saját tőke - 4 900 ezer. Évek óta veszteség halmozódik, sajnos nem lett rendezve a cég saját tőkéje. Idén emelni kell a kötelező 3 millió Ft-ra a jegyzett tőkét, de még így sem lesz jó a saját tőke. A cég tulajdonosai 17 600 ezer forint tagi kölcsönt adtak a cégnek korábban, mely a hátrasorolt kötelezettségek közé lett átsorolva. 433-as főkönyvi számon szerepel. A kérdésem az lenne, hogy jegyzett tőke-emelésre fordítható-e ez az összeg? Illetve ebből annyi, hogy a saját tőke is rendeződjön? Szíves válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Urbán Ágnes

16K71-es nyomtatvány konkrét kitöltése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy 500 000 Ft jegyzett tőkéjű, két tagos (A személy 50% – B személy 50%) kft. felemelte a törzstőkét eredménytartalékból (szintén 50-50%) 2016 júniusában, a cégbíróság bejegyezte. 2016 szeptemberében a B tag tag kilépett és eladta az 1 500 000 Ft-os üzletrészét 500 000 Ft-ért az A tagnak. Kérdésem: ebben a konkrét szituációban hogyan kell kitölteni a 2016K71 nyomtatványt? Milyen kódokat kell használni? Kérem megerősítésüket abban, hog a fenti esetben A tag 750 000 Ft-ot fizetett ki a 3 milliós jegyzett tőkéért, tehát eladáskor csak a különbözetet fogja adózni. Jól gondolom? Köszönettel: Bálintné Eszter

Jegyzett tőke emelése, társasági szerződés módosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyszemélyes kft. jegyzett tőkéje 500 ezer forint volt. 2015-ben társaságiszerződés-módosítás történt. Új tag lépett be 90 százalékos részesedéssel, és a régi tagnak csak 10 százalékos részesedése maradt a kft.-ben. Kérdésem: kinek kell a törzstőkét felemelni? A társasági szerződésben az áll, hogy a régi tagnak 300 ezer forint, az új tagnak 2 millió 700 ezer forint része van. Van-e valamilyen kötelezettsége a társaságnak a jegyzett tőkének ezen változásával? Köszönöm válaszát.

Jegyzett-tőke-emelés tagi kölcsönből Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség! Kérdésem a tagi kölcsönből történő saját tőke rendezéséhez kapcsolódik, melynek jogszabályi háttere adott, ismert előttem. A számviteli elszámolásokkal kapcsolatos előírások is többségében egyértelműek. Az ázsiós tőkeemelés a jogszabályi előírások mentén meg is történt, a cégbíróságon bejegyzésre is került az alábbi dátumok szerint: – taggyűlési jegyzőkönyv (tartalmazza a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátását a jegyzőkönyv keltével azonos időponttal) és megalapozó dokumentumok, valamint a társasági szerződés módosítása: 2015. december – cégbírósághoz való benyújtás: 2015. december – cégbírósági bejegyzés: 2016. január A társaságnál a jegyzett tőke változását a számviteli törvény előírásai szerint a cégjegyzékbe történő bejegyzés napjával 2016. január hónapban rögzítettük a számviteli nyilvántartásainkban. Kérdés: a vállalkozás könyveiben már 2015-ben, vagy csak 2016-ban kell szerepeltetni a tagikölcsön-követelés átengedését a társaság részére, vagyis azt, hogy a társaságnak az apport miatt önmagával szemben lesz követelése, valamint a tagi kölcsön miatt a tulajdonossal szembeni kötelezettség önmagával szembeni kötelezettségé válik? (T 35, vagy 36 Nem pénzbeli hozzájárulásként átvett követelések – K 47 Alapítókkal szembeni rövid lejáratú kötelezettségek, az apportált tagi kölcsön összegével egyező összegben)

Végelszámolás előtt jegyzett-tőke-emelés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyszemélyes kft. jelenleg 500 ezer forint jegyzett tőkével rendelkezik. Kétmillió forint a tagi kölcsön. Szeretne megszűnni. Egyrészt tagi kölcsönből plusz befizetésből – mint magánszemély – szeretné a tag felemelni a jegyzett tőkét 3 millió forintra. Ezután végelszámolást szeretne indítani. Jól gondoljuk, hogy így a pénztárban megmaradt összeget adózás nélkül kiveheti, hiszen adózott jövedelemből áll a jegyzett tőke? Viszont, ha elengedné a tagi kölcsönt, akkor társasági adó és ajándékozási illeték is terhelné? Válaszát előre is köszönjük.

Jegyzett tőke emelése deviza utalásával Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyarországi kft. vagyunk, alapítónk euróban utal összeget forintos bankszámlánkra, mint jegyzett-tőke-emelést. Tehát ez az összeg forintban fog megjelenni. Kérdésem az, hogy a társasági szerződés módosításában milyen összeggel kell szerepeltetni a jegyzett-tőke-emelést? A már rendelkezésre álló forint összegben, vagy (elvileg az ügyvéd szerint van kerekítési szabály) 5 000 forint vagy 10 000 forjntos kerekítési szabály figyelembevételével? Én úgy gondolom, ha már forintban tudjuk a jegyzett-tőke-emelést, akkor azzal, vagy legalábbis a hozzá legközelebb álló ezer forintra való kerekítéssel kellene a társasági szerződést elkészíteni, a különbözet, mely elvileg nem lesz így számottevő, a tőketartalékba kerülne. Köszönettel.

Jegyzett tőke emelése megszűnés előtt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mi lesz azzal a követeléssel kft. megszűnése esetén, amely társasági szerződést módosít a kötelező jegyzett tőke emelése miatt, a befizetési határidő előtt viszont eldönti, hogy a kft.-t mégis megszünteti, de az emelés összegét nem fizette be? Megszűnéskor be kell, hogy fizesse, ez nem lesz a cégbíróság részéről akadály, vagy ez a követelés marad a könyveiben, és így fog megszűnni? Ugyanis a cégvezető még nem tudja, hogy mi legyen cégével, de közeledik a határidő, melyet nem akar figyelmen kívül hagyni. Válaszát előre is köszönve, tisztelettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink