29 találat a(z) innováció cimkére

Versenyhivatali döntés: vonzóbbá válhatnak a startup-ok a befektetők számára Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását. A versenyhivatali döntés lehetővé teszi olyan feltételek kikötését startupok értékesítésekor, melyekkel biztosítani lehet, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támasszanak versenyt ugyanazon ötletükre alapozva. Ezáltal vonzóbbá válhat a startup jellegű vállalkozásokba történő befektetés és az innovációra való ösztönzés is fennmarad, mivel annak piaci értéke értékesítése után sem csökken, olvasható a GVH honlapján.

Már lehet pályázni az idei innovációs támogatásra Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-vel.

Ezek voltak 2018 legérdekesebb magyar innovációi Cikk

Átadták a Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj 2018. évi elismeréseit kedden Budapesten, a tíz díjazottat a 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban szereplő kiválóságok közül választotta ki a zsűri.

Meghirdették a Minőség-Innováció 2018. évi pályázatot Cikk

Meghirdették a Minőség-Innováció 2018. pályázatot, amelyre szeptember 20-ig lehet jelentkezni – közölte a lebonyolításban közreműködő Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága Közhasznú Egyesület kedden az MTI-vel.

Keddig lehet jelentkezni a Technology Fast 50-re Cikk

Július 31-éig, azaz kedd éjfélig lehet jelentkezni a Technology Fast 50 Central Europe versenyre. A rangsorban tavaly a 24. helyen szereplő Starschema-nak a kitartás, az agilitás és a körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás hozta meg a sikert, aminek köszönhetően az Apple-t, a Walt Disney-t és a Tesla-t is ügyfeleik között tudhatják – közölte a megmérettetést szervező Deloitte.

Öt új nemzeti kutatás-fejlesztési program indul Cikk

Új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások indulnak 10 új projekttel, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek – közölte a hivatal az MTI-vel.

Támogatás új német-magyar innovációkhoz Cikk

A magyar vállalkozások kutatóintézetekkel és német partnereikkel együttműködésben megvalósuló innovációs projektjei is támogatást nyerhetnek a nemzetközi EUREKA program részeként megjelent, 750 millió forint keretösszegű pályázaton; a felhívásra május 30-áig lehet jelentkezni.

Új pályázatok 61 milliárdért innovációs fejlesztésekre Cikk

Új felhívások jelentek meg januárban 61 milliárd forintos keretösszeggel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból történő támogatásra, ezek egyike a magyar mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi – mondta el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a hivatal mai budapesti pályázati fórumán.

Indul a pályázat a kkv-k technológiai fejlesztési támogatására Cikk

Mától nyújthatják be támogatási kérelmeiket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai innovációs fejlesztésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében; a rendelkezésre álló teljes összeg 17 milliárd forint.

Nulla százalékos K+F+I hitel már mikrovállalkozásoknak is Cikk

Mától mikrovállalkozások is igényelhetik a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitelt – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

25 milliárd forint vidékfejlesztési innovációs projektekre Cikk

Csaknem 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a vidékfejlesztési programban – mondta a Miniszterelnökség európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alap stratégiai főosztályának főosztályvezetője szerdán Debrecenben a program részleteit bemutató tájékoztatón.

Tévedésben a munkáltatók: ez a három szempont a legfontosabb a dolgozóknak Cikk

A munkavállalókat kevésbé érdekli az innováció, a munkahelyi diverzitás vagy a csapatmunka, inkább a felelősségvállalás, az átláthatóság és a munka-magánélet egyensúly biztosítása csábítja őket, amikor új munkahelyet keresnek – állapítja meg a Clementine, az adatbányászati, statisztikai alkalmazások egyik vezető magyar szállítója 25 nemzetközi vállalatot és 98 323 dolgozói véleményt elemző kutatása.

68 milliárd forint kutatás-fejlesztés, innováció támogatására Cikk

Újabb támogatói döntések születtek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, több mint 68 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrást nyert el 247 projekt – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján.

Egy jelentős társasági adókedvezmény szűnik meg januártól Cikk

A kutatás-fejlesztési kedvezmény több mint 17 éves múltra tekint vissza Magyarországon: bevezetésekor még csökkenteni lehetett a cég adózás előtti eredményét, a tavalyi év óta a helyi iparűzési adó alapja is lefaragható az ilyen címen elszámolt költséggel. 2012-től azonban jó néhány kedvezőtlen változással kell számolniuk az innovatív cégeknek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink