2306 találat a(z) igazságügy cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére,
lemondására tekintettel
Kozmáné dr. Szigeti Andreát
2007. július 15-ei hatállyal bírói tisztségéből felmentem.
Budapest, 2007. július 10.
KEH ügyszám: IV-1/2811-0/2007.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A per felperese az M. Bank Rt. képviseletében eljáró dr. S. I. Ügyvédi Iroda az elsőfokú bíróságnál 2005. december 1-jén tartott tárgyaláson bejelentette, hogy a perbeli követelését a 2005. október 10-én kötött engedményezési szerződéssel a K. Kft.-re engedményezte. Kérte a jogutódlás megállapítását, egyben a perből való elbocsátását. A tárgyaláson jelen volt az engedményes jogi képviselője az ott csatolt meghatalmazással a … Ügyvédi Iroda részéről dr. G. Sz. ügyvéd. A II., III. és V. r. alpe...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint 1999. október 6-án a d.-i székhelyű P. T. Co. Ltd. mint megbízó K. A. javaslatára és közreműködésével a K&H B. Rt.-vel vagyonkezelési szerződést és egyidejűleg ügyfélszámla szerződést kötött. A szerződések a K&H B. Rt. üzletszabályzatával egy jogi egységet képeztek. A vagyonkezelési szerződés 10.2 pontjában a felek a szerződésből eredő bármely vita eldöntésére alávetették magukat a Budapesti Értéktőzsde és Árutőzsde Választottbírósága kizáró...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére
nyugállományba helyezés iránti kérelmükre
dr. Benkő Esztert és
Wajnbergerné dr. Rosner Ágnest 2007. december 31-i hatállyal,
a felső korhatár elérése miatt
dr. Solt Pált 2007. október 2-i hatállyal,
dr. Kóródi Jenőt 2007. október 6-i hatállyal
dr. Király Ildikó Magdolnát,
dr. Matus Éva M...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére
lemondására tekintettel
dr. Bálint Mária Annát 2007. április 1-jei hatállyal,
nyugállományba helyezés iránti kérelmükre
dr. Murányiné dr. Kiss Gyöngyit 2007. augusztus 31-i hatállyal,
Kissné dr. Mogyorósi Máriát 2007. szeptember 30-i hatállyal,
dr. Tamás Andrásné dr. Varga Juditot 2007. ok...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős végzésben megállapított tényállás szerint a jelen per alperesének a jelen per II. r. felperesével szemben előterjesztett kereseti kérelme alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság 2005. május 4-én kelt ítéletében megállapította, hogy a II. r. felperes 2004. szeptember 21-én megtartott megismételt taggyűlése nem felelt meg a törvényi előírásoknak. Ezért - többek között - a taggyűlésen hozott 1-6. sorszámú határozatokat hatályon kívül helyezte. A...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. §-ának (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. §-ának (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére
nyugállományba helyezés iránti kérelmére
Bolla Sándorné dr. Tóth Erzsébetet és
dr. Gáspár Ibolyát 2007. augusztus 31-i hatállyal,
dr. Acél Csabáné dr. Kora Katalint 2007. szeptember 30-i hatállyal,
a felső korhatár elérése miatt
dr. Rágó Dezsőt 2007. szeptember 15-i hatállyal
bí...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 17/C. § (1) bekezdése alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára
dr. Kállai Ernő szociológust, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Romológiai Kutatócsoport vezetőjét
az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület tagsági teendőinek ellátására - 2007. február 1-jei hatállyal, hatéves időtartamra -
felkérem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes - az alperes részvényeseként - 2003. május 15-én indított keresetet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett Szervezett Választottbíróság (továbbiakban: Választottbíróság) előtt. A Választottbíróság a 2005. január 10-én kelt ítéletében a felperesnek az alperes által kibocsátott 1 db E sorozatú, 000178 sorszámú, 10 000 Ft névértékű, elővásárlási jogot biztosító részvény birtokba adása iránti, a 2003. január 6-án csereszerződésse...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (Iat.) 135. §-a (1) és (2) bekezdésében, valamint az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 31. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Kormány kijelöli az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézeteket olyan igazságügyi szakértői intézménnyé, amely az Iat. 1. § (1) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozó egyéb igazságügyi sze...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előterjesztésére lemondására tekintettel
dr. Kárpáti Hajnalka Veronikát 2006. december 31-ei hatállyal,
nyugállományba helyezés iránti kérelmére
dr. Gyulai Dezsőt 2007. június 30-ai hatállyal
bírói tisztségéből felmentem;
dr. Hámori Andreát,
dr. Höfler Anikó Dorottyát,
dr. Kostyák Krisztinát,
dr. Kovács ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alkotmány 48. § (2) bekezdése, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a honvédelmi miniszter együttes előterjesztésére
dr. Hildenbrand Róbertet 2006. december 30-ai hatállyal - bírói tisztségének megtartása mellett - katonai bírói tisztségéből felmentem.
Budapest, 2006. november 29.
KEH ügyszám: IV-1/5460-0/2006.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink