10330 találat a(z) határozat cimkére

Cikk

2025. október 14-én, a Magyar Közlöny 2025. évi 119. számában három rendelet és tizenöt határozat jelent meg, közöttük az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 311/2025. kormányrendelet, a helyi önkormányzatok feladatainak támogatásáról szóló 1365/2025. kormányhatározat és a mesterséges intelligencia hazai alkalmazását előmozdító intézkedésekről szóló 1369/2025. kormányhatározat.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter és az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján
1. felhatalmazom a belügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt a Magyarország és a Perui Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjának létrehozásáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) be...

Cikk

Hét rendeletet – köztük az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 291/2025. kormányrendeletet –, egy kúriai végzést, illetve tizenhárom határozatot hirdettek ki szeptember 18-án a Magyar Közlöny 2025. évi 105. számában.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
1. jóváhagyja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (a továbbiakban: ILO) egyes funkciói kiszervezése érdekében létesítendő budapesti ILO központ létrehozására összeállított pályázati anyagot, és egyetért annak az ILO főigazgatója részére a Külgazdasági és Külügyminisztérium útján történő benyújtásával, ennek érdekében felhívja a külgazdasági és külügyminisztert a szükséges intézkedések megtételére;
2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy folytasson egyeztetéseket az ILO-v...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Iktatószám: NGM/8056-28/2025
Ügyintéző: dr. Révai Ákos Balázs
Tárgy: határozat kollektív szerződés kiterjesztéséről
A Villamosenergia-ipari Társaságok Munkaadói Szövetsége, valamint a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége által kötött, a kollektív szerződések nyilvántartásában 4788-as számon nyilvántartott villamosenergia-ipari kollektív szerződés I. és III. részének, valamint mellékleteinek hatályát a TEÁO...

Cikk

Két rendeletet – köztük a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 289/2025. kormányrendeletet –, illetve egy határozatot hirdettek ki szeptember 5-én a Magyar Közlöny 2025. évi 102. számában.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 11. §-a alapján, az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény (a továbbiakban: Törvény) 217. § (14) bekezdésében és a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet módosításáról szóló 20/2025. (VII. 7.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) 7. § (3) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva a következő határozatot hozom:
Megállapítom, hogy az Eu...

Cikk

Az Alaptörvény 34. cikk (5) bekezdésének felhatalmazása alapján a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében a helyi önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsön felvételét a kormány hozzájárulásához köti. A Kúria a BH2025.175. számú döntésében azt vizsgálta, hogy a kormányzat elutasítása mennyiben támadható bíróságon – cikkünkben az ügy tanulságait foglaljuk össze.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tb-ellátás – irányadó időszak

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Osztrák cégtől származó jövedelem bevallása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatás

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink