46 találat a(z) gyerek cimkére

Cikk

A családi adókedvezménynek köszönhetően a gyerekes munkavállalók keresetének adóterhelése rendkívül alacsony Magyarországon, alig nagyobb, mint Üzbegisztánban vagy Kirgizisztánban. Cserébe a kézhez kapott kereseteket magas kulccsal adóztatja a kormány a fogyasztáson keresztül. Ráadásul a magyar keresetek a szűkebb régiót nézve inkább alacsonynak számítanak – írja a hvg.hu.

Cikk

A gyermekek körében egyre népszerűek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékok. Egyes kutatások szerint az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek háromnegyede játszik valamilyen digitális játékkal. Sokszor nem egyértelmű a szülőknek, hogy az adott játék megfelelő-e a gyermekük korának, illetve milyen veszélyekkel kell számolniuk – hívja fel a figyelmet honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Cikk

Nem felel meg a munka törvénykönyve előírásainak az, amilyen indoklással a MÁV a 8 éven aluli gyereket nevelő munkavállalóinak is megtiltja a távmunkát – állítja a Vasutasok Szakszervezete, amely a héten egy sor ponton kérte az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM), hogy fontolják meg a távmunkatiltás fellazítását, írja a telex.hu.

Cikk

Bár tavalyhoz képest javult a honfitársaink anyagi helyzete, 2,5–3 millió magyar szegénynek tekinthető. A lakosság jelentős részének még egy 100 ezer forintos váratlan kiadás is felborítaná az életét, és egyre inkább figyelnünk kell a bolti árakra – olvasható az Egyensúly Intézet szegénységkutatásában, írja a 24.hu.

Cikk

Közvetlenül a választásokat követően viharos gyorsasággal elfogadták a kormánypártiak azt a salátatörvényt, ami a méltányossági gyógyszerkérelmek elbírálását (ez tipikusan a rákbetegeket érinti) alapítványi kézbe adja. A változások között akad olyan is, ami kedvező lehet azoknak, akiknél az állami támogatás fejében vállalt gyerek végül nem született meg – szúrta ki az azenpenzem.hu.

Cikk

A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora pénzügyi előnyt jelent ez a változás? Elsőre könnyű lenne rávágni, hogy 1 millió forintot, de valójában a pénzügyi hatás ennél lényegesen magasabb is lehet – írja összefoglalójában a Bankmonitor.hu.

Cikk

A babaváró hitelnél komolyan szankcionálják a válást, ám a következmény súlyossága nagyban függ attól, hogy mikor történik a válás, illetve született-e addigra már közös gyerek. Sokan nem tudják, de van olyan konstelláció, amikor a válást követően az újraházosodó fél ismét igényelhet babavárót, sőt még arra is van lehetőség, hogy az új házasságban született gyerek után járó támogatást a volt feleséggel korábban felvett hitelnél érvényesítsék. Mutatjuk ezt a nem éppen egyszerű, ám annál trükkösebb megoldást – írja a Bankmonitor.hu.

Cikk

Bár a Babaváró hitelek folyósítása az új évben is folytatódik, ám 2023 több szempontból fordulatot hoz a kölcsönnél. A rendkívül népszerű konstrukció sorsával kapcsolatos bizonytalanság az elmúlt év végén jelentős rohamot hozott, így idén év elején emiatt, és a közigazgatási szünet miatt is visszaesés várható, melyet a lakáspiac szűkülése tovább erősíthet. Mindeközben sokan éppen az idén kezdik meg a három éve felvett hitelük törlesztését – tájékoztatott az Erste Bank sajtóközleményében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kata számlabefogadás

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Szipszer Tamás

adószakértő

Épület aktiválása, egyéni vállalkozó

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink