129 találat a(z) gyógyszer cimkére

Cikk

A magyar fiatalok közel kétharmada (66,2 százalék) fogyasztott már valamilyen étrend-kiegészítőt, ugyanakkor 23,6 százalékuknak problémát jelent megkülönböztetni őket a gyógyszerektől. A felmérés szerint több mint negyedük tévesen úgy véli, ezek a szerek gyógyító hatással bírnak – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI idei közös kutatásából.

Cikk

A kiskereskedelmi üzletek 2020. júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Az e-kereskedők az első negyedévben mintegy 9,9 millió belföldi rendelést teljesítettek, bruttó 149,6 milliárd forint értékben, ami a rendelések számában 15,9 százalékos, értékében pedig 21,4 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest, az eredményekre a koronavírus megjelenése is hatással volt – olvasható a GKI Digital friss online kiskereskedelemi gyorsjelentésében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Cikk

Csillapodott a gyógyszervásárlási láz az elmúlt pár hét óriási fogyasztásbővülése után – mondta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója pénteken az M1-en.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy orvosi járóbeteg-ellátást végző társaság számlázó programot használ. Minden ügyfele részére így számláz; a járóbeteg-ellátás mellett a pácienseknek gyógyszerkészítményeket is értékesít, erről is számla készül. Kérdésem, hogy a PTGSZLAH nyomtatványon a készpénzes értékesítések közül csak azon tételeket kell jelenteni, mely tevékenységekhez pénztárgép kell, vagyis ez esetben csak a gyógyszerkészítményeket? Vagy minden készpénzes számla kerüljön be a jelentésbe? Válaszát köszönöm.

Cikk

A hazai fogyasztók meghatározó többsége továbbra is patikából, egy kisebb része pedig drogériából szerzi be a szükséges gyógyszert. Az interneten rendszeresen vásárlók negyede, míg az egyáltalán nem vásárlók 60 százaléka tart a hamis gyógyszertől. A lakosság közel egytizede viszont nem is hallott arról, hogy léteznének hamis gyógyszerek, derült ki Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hamisítás elleni világnap alkalmából megrendezett közös sajtótájékoztatóján.

Cikk

Humán-egészségügyi veszélyt is rejt az a gyakorlat, amit egy budapesti állatpatikában tapasztaltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) inspektorai. Az üzlet alkalmazottja a hatósági próbavásárlás során állatorvosi vény nélkül kiadott egy, az emberi egészség szempontjából kritikusan fontos antibiotikumot tartalmazó készítményt. A patikával szemben eljárást indított a Nébih.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink