282 találat a(z) foglalkoztatás cimkére

Cikk

A GKI konjunktúraindexe novemberben nagyot esett, nyár eleji szintje alá csökkent. A GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával készített felmérés szerint ez az üzleti várakozások zuhanásának következménye. A fogyasztói bizalmi index ugyanis legutóbb még minimálisan emelkedni is tudott, bár az ezt megelőző három hónapos esése következtében, ha csak hibahatáron belül is, de ugyancsak elmaradt júniusi szintjétől. A lakosság megkérdezésére november elején, a cégekére november közepén került sor.

Cikk

A GKI Gazdaságkutató csütörtökön kiadott legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista – 3 százalékos GDP-csökkenést jósló – forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista – 7 százalékos visszaesését valószínűsítő – forgatókönyvének borúlátásán. Az év egészét tekintve 6 százalékos visszaeséssel számol, a második negyedévben 15, a második félévben pedig 5 százalék körüli GDP-csökkenést feltételezve. A tavalyi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság – tették hozzá.

Cikk

A gazdasági mentőcsomag részeként április 16-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásának feltételeit tartalmazza. Mint a nevében is benne van, a támogatást olyan vállalkozásoknál vehetik igénybe, ahol az elkövetkező hónapokban – a járványügyi veszélyhelyzet következtében – a foglalkoztatást csak csökkentett munkaidőben tudják megoldani. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat összegezték a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői, akik szerint a munkáltatóknak nagyon át kell gondolniuk, hogy részt kívánnak-e venni ebben a támogatási programban.

Cikk

A 2019. november–2020. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 498 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt, közölte a KSH.

Cikk

Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére – jelentette be ma Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Cikk

A családvédelmi akciótervvel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXVI. számú törvény változtat a foglalkoztatás szabályain is. Írásunkban bemutatjuk a munka törvénykönyve legújabb módosításait. Minimális mértékben a változtak a munkavédelem, illetve a munkaügyi ellenőrzés szabályai is, a jogalkotó azonban számos, vállalkozásokat érintő szigorítástól visszalépett.

Cikk

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. A támogatási kérelmeket 2020. január 27-étől lehet majd benyújtani.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felszólító levél korábbi munkavállalónak

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Megbízási jogviszony magánszemélyek között

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink