33 találat a(z) feljelentés cimkére

Cikk

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt és 11 esetben – tíz- és nyolcszázezer forint közötti – hálapénz átadása ügyében, idézett a hr.portal.hu a szervezet a honlapján közzétett éves statisztikájából.

Cikk

Nagyon megütheti a bokáját az a felszámoló, aki nem tesz feljelentést, amikor hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy egy cég ügyvezetője/cégvezetője a felszámolás során, vagy azt megelőzően iratokat, könyvelést hamisított meg, vagy cégvagyont mentett ki. Ez esetben ugyanis a felszámoló követ el bűncselekményt – rendelkezik a Büntető törvénykönyv múlt évi módosítása. Cikkünkben a Büntető törvénykönyvnek a csődbűncselekményre, a sikkasztás, a járulékcsalásra, illetve a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésére vonatkozó passzusait vesszük sorra.

Cikk

Seszták Miklós fejlesztési miniszter ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályi és a szakmaetikai előírásokat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap az MTI-vel, miután az Együtt-PM bejelentette: költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz a tárcavezető ellen.

Cikk

Önfeljelentést tett adóelkerülés miatt Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgóklub elnöke. A sportvezető januárban vallott saját maga ellen az adóhatóságnál egy svájci számlájával összefüggésben. Az ügyről elsőként a Focus című hetilap számolt be a hétvégén. Hétfői lapjelentések szerint Hoeness nemcsak a feljelentést nyújtotta be a hatósághoz, hanem befizetett csaknem 6 millió eurót is. Szakértők ebből arra következtetnek, hogy 10 és 15 millió euró között lehet az adózás elől Svájcba menekített összeg.

Cikk

Csaknem másfél milliárd forintos kár érhette két ingatlanalap befektetőit - köztük az államot is -, miután hét magánnyugdíjpénztár vélhetőleg értéketlenné váló befektetési jegyeket adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a 2011. évi nyugdíjreform keretében - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink