10 találat a(z) felújítási alap cimkére

Társasház könyvelése (felújítási alap, rezsi) Kérdés

Közös költség tulajdonosváltás esetén Kérdés

Felújítási alap – cég tulajdonos Kérdés

Lakásszövetkezet felújítási alapja Kérdés

Lakásszövetkezet – felújítási alap Kérdés

Tisztelt Szakértő! A 479/2016. (XII. 28) kormányrendelet 33. § (3) szerint a lakásszövetkezet − mint önálló jogi személy − tulajdonában lévő, közösen használt eszközök (épületrészek) felújítása céljára kapott (járó) külön hozzájárulást végleges pénzeszköz átvételként kell elszámolni. A még fel nem használt összegeket kettős könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnél a passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként, egyszeres könyvvitelt vezető lakásszövetkezetnél kötelezettségként kell kimutatni. Szövetkezetünknél nem külön felújítási alapot létesítettünk, hanem azt mondtuk, az addigi közös költségből ennyi meg ennyi megy a felújítási alapba. Tehát a "felújítási alapba" fizetett összeget nem úgy kezeltük, mint külön hozzájárulást, henem mint egyfajta részt a közös költségen belül. A kérdésem a következő, ha ezt eddig rosszul értelmeztük és kötelezettségként kellett volna nyilvántartani, hogy lehet ezt egyszeres könyvvezetésben "lekezelni"? Mert a befolyt összeg megejelenik a bevételek között az eredménykimutatásban, de annak érdekében hogy eredménysemleges legyen, meg kellene hogy jelenjen a kiadási oldalon is. Ellenkező esetben a mérlegben megjelenik az adott tárgyévi eredményben is, illetve a kötelezettségek között is. Szintén kérdés, hogy mivel van LTP-nk, azt is egyfajta felújítási alapnak kell tekinteni? A kapott állami támogatást hogyan kell könyvelni, nyilvántartani ez esetben? Válaszát előre is köszönöm.

Üzletházban lévő társasházi saját üzlet felújítási alap hozzájárulásának könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társasházként működő üzletházban van kft.-nek saját tulajdonú üzlete, melynek az üzletházat üzemeltető cég a közgyűlés által meghatározott felújítási alap hozzájárulásról negyedévente számlát állít ki, amely nem előleg és független az üzemeltető cég által ebből kivitelezett felújítások elvégzésétől, azok teljesítésétől. A társasház természetesen évente beszámol a felújítási hozzájárulásokból elvégzett munkákról és a maradványról. Kérdésem, ez szabályosnak tekinthető-e, illetve az így megkapott számlákat költségként elszámolhatja-e a kft.? Ha nem, akkor miként kell azt helyesen kezelni? Üdvözlettel T.Ildikó

Társasház felújítási alapja Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társasház naplófőkönyvében hogyan kell könyvelni a felújítási alapra befizetett, Fundamenta Lakáskassza számlán vezetett összegeket, és a betétre jutó kamatot, az állami támogatást? Felhasználás előtti években? (Amikor befizetésre kerül, felhasználásig, bevétel, vagy pedig tulajdonosokkal szembeni kötelezettség?) Felhasználáskor? Előre is köszönöm a segítséget.

Felújítási alap Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. vásárolt egy ingatlant egy társasházban. A társasházkezelő havonta felújítási alapra követel egy bizonyos összeget.Az lenne a kérdésem, hogy a kft. könyvelésében ez milyen költségként jelenjen meg, és milyen számviteli bizonylat alapján számolhatja el ezt az utalást a kft.? Válaszát előre is köszönöm.

Társasházi felújítási alap fel nem használt része, mint ráfordítás Kérdés

Tisztelt Szakértők! Kérdésem a következő. Ha eladok egy lakást egy társasházban, ahol van külön képzett és fizetett "felújítási alap", ami nincs felhasználva, akkor eladáskor (a jövedelem meghatározásakor) az szja-alap számításához a bevétellel (a lakás eladási ára) szemben, költségként beállítható-e a "felújítási alap"-ba befizetett összeg, ami nem lett felhasználva (mint az ügyvédi kültség, tényleges felújítás költsége stb.)?

Felújítási alap Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft.-nek üzlethelyisége van egy bevásárló központban. Minden évben kb. 25 ezer forintot kell befizetni a felújítási alapba. Hogyan kell a fenti összeget könyvelni? Köszönettel Vágner Emília

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink