63 találat a(z) főváros cimkére

BKK: közlekedés a fővárosban október 29-étől november 1-jéig Cikk

Mindenszentek napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) idén is járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít. Október 29-től, szombattól november 1-ig, keddig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességű járművekkel indulnak, emellett rendkívüli járatok is segítik a sírkertek megközelítését. Az M3-as metró október 31-én, hétfőn és november 1-jén, kedden a hétköznap napközbeni rend szerint, egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között pótlóbusszal lehet utazni. A temetők megközelítésére érdemes a közösségi közlekedési járatokat választani – tette közzé honlapján a BKK.

Értékalapú építményadót vet ki a Margitszigeten a főváros Cikk

A kerületeknek példával szolgálva értékalapú építményadót vezet be a fővárosi önkormányzat az általa közvetlenül igazgatott Margitszigeten: január elsejétől 1 százalékos adót kell megfizetni az egymilliárd forint értéket meghaladó magán-luxusingatlanok után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Kétszázezer forintos rezsitámogatást kapnak a fővárosi cégek és intézmények dolgozói Cikk

Kétszázezer forintos rendkívüli rezsitámogatást kapnak a fővárosi cégek és intézmények dolgozói – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, közölte az MTI.

Átlagosan legalább 30 millió forint szükséges egy ingatlan megvásárlásához Cikk

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.

Energia- és gazdasági válság elleni alapot hoz létre a főváros Cikk

Energia- és gazdasági válság elleni alap létrehozásáról döntött az idei évi költségvetési rendelet módosításával a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a főváros az alapból akarja a megnövekedett költségeket fedezni.

Augusztus 20-a: a helyszíni szervezők mérlegelésére bízzák a fővárosi rendezvények megtartását Cikk

A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosi rendezvényeket augusztus 20-án – közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője péntek délután az MTI-vel.

Már mától életbe lépnek a korlátozások a főváros közlekedésében Cikk

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan már mától érvénybe lépnek korlátozások a fővárosban, melyek a közösségi közlekedést is érintik. A változásokról folyamatosan tájékoztatást adnak – tette közzé honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Tovább drágultak az albérletek Budapesten Cikk

Júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot az albérletárak a fővárosban, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékos az emelkedés – közölte adatai alapján a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform.

KSH: jelentősen nőtt a tervezett lakások száma Budapesten Cikk

2022 I. félévében 9133 új lakás épült, 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KHS) pénteken honlapján.

A 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott módosító javaslatcsomagban rejtették el a fővárosi közlekedés államosításának lehetőségét Cikk

A személyszállítási törvény új passzusait a Törvényalkotási Bizottság a 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott csaknem százoldalas kormánypárti módosító javaslatcsomagjában rejtették el – szúrta ki a Népszava.

Díjemeléssel érkezik az egységes parkolási rendszer szeptembertől Budapesten Cikk

Szeptembertől egységes parkolási rendszert vezetnek be Budapesten. A jelenlegi 27 különböző díjtételű, várakozási idejű zóna helyett mindössze négy lesz. Ezzel egyidejűleg emelkednek a parkolási díjak is – írja a nepszava.hu.

Lakásépítés, építési engedélyek: eltérő trendek a fővárosban és vidéken Cikk

2021 első három negyedévében 12 642 új lakás épült, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Budapesten a legolcsóbb a földgáz lakossági ára az európai fővárosok közül Cikk

Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb elemzéséből.

Rezsiköltség-támogatás: júliustól még több budapesti kaphat Cikk

Július elsejétől még több budapesti kaphat lakásrezsi-támogatást, az igénybevétel is egyszerűbbé vált – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A támogatás évente 24 ezer forinttal, havi 2 ezer forinttal csökkenti a fizetendő távhő- vagy a víz-, csatorna- és szemétdíj összegét.

Jön a fővárosi különadó? Cikk

A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzésiadó-alappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból – mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában, amelyet a Városháza Facebook-oldalán lehetett figyelemmel követni.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

BKV-bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kisteherautó után cégautóadó fizetése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink