Bevallási határidő Esemény
Több mint 1,9 millió gazdasági szervezetet tartottak nyilván a múlt év végén, 2,1 százalékkal, azaz 38 ezerrel többet, mint 2017-ben – írja a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Világgazdaság szerdai száma.
Összesen 2681 magánszemély szerepel az állami hatóság 10 millió forintot meghaladó adósainak legfrissebb listáján.
Tisztelt Szakértő! Áfás egyéni vállalkozó nagy értékű tárgyi eszköz beszerzését nem a NAV-hoz bejelentett pénzforgalmi számlájáról egyenlítette ki, hanem a lakossági számlájáról. Ebben az esetben van lehetőség a tárgyi eszközt a vállalkozás eszközének tekinteni, illetve az áfát visszaigényelni? Ráadásként kettő darab tárgyi eszközről van szó, két külön előlegszámla érkezett, az egyiket utalta magánszámláról, a másik eszközt pedig a pénzforgalmi számlájáról, a végszámla pedig egyben érkezett a két eszközről. Segítségüket előre is köszönöm.
Tisztelt Adózóna! Heti 36 órát meghaladó munkaviszony mellett dolgozó egyéni vállalkozó az előző években jövedelmet nem vett ki, és a jogszabályoknak megfelelően az ehót is bevallotta a vállalkozói osztaléka után. A munkaviszonyból származó jövedelme alapján az egészségbiztosítási kötelezettségei meghaladták a 450 ezer forintot. Kérdés: lehet-e önrevíziót beadni az eho visszaigénylésére?
Tisztelt Adózóna! Kérdésem, hogy az egyéni vállalkozó, aki tárgyi mentességet választott, a vállalkozási tevékenység megkezdésekor, mert orvosi tevékenységet végez, év közben választhat-e alanyi mentességet az egyéb (például szakértői) tevékenység felvétele miatt, vagy csak a következő év január 1-jétől?
Tisztelt Adózóna! A következő kérdésben szeretném kérni a véleményüket. Idén lehetőség van arra, hogy a fuvarozók 3000 forint napidíjat számoljanak el bizonylat nélkül, bizonyos feltételek megléte esetén, az szja-törvény 3. számú melléklete szerint. Véleményem szerint csak munkavállaló gépkocsivezető részére adható a 3000 forint napidíjátalány, ha nem kap 500 forint élelmezési ellátásra fordítható költségtérítést. Egyéni vállalkozó fuvarozó részére szerintem nem adható. Egyéni vállalkozó ügyfelelem szeretné saját részre elszámoltatni a 3000 forint napidíjat, amivel én nem értek egyet. Ezért kérném szépen, szíveskedjenek megírni a szakmai véleményüket, amit előre is köszönök. Tisztelettel: Vargha Ildikó
Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozó olyan tevékenységre szeretne számlázni, amelyhez nincs végzettsége, ezért úgy gondolta, munkavállalót vesz fel (napi 2 órára) ezzel a képesítéssel. Kérdésem: jogosan számlázhat így az egyéni vállalkozó? Ha igen, akkor a másik kérdésem az lenne, hogy a felvett személy munkaviszonyban, megbízási jogviszonyban vagy egyszerűsített foglalkoztatottként alkalmazható-e? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó a székhelyén, ami egyben a lakóhelye is, klímaberendezést szereltetett be. Ebben az esetben van-e lehetőség elszámolni költségként a beruházást, illetve levonásba helyezni az áfát, akár százalékos arányban is (a lakóházból a dolgozószoba arányában például)? Vagy ez a NAV szemében személyes használatnak minősül és semmiképpen nem lehet? Köszönettel: Éva
Tisztelt Szakértő! 36 órát meghaladó munkaviszony melletti egyéni vállalkozó gyermeket vár. Egyéni vállalkozásában veterán teherautók kölcsönzésével/bérletével foglalkozik alkalmanként. Egyéni vállalkozásából járulékköteles jövedelem nem került kifizetésre, év végén az szja és eho/szocho/járulékok kerültek megfizetésre. A szülést követően is szeretné vállalkozását folytatni. Folytathatja-e vállalkozási tevékenységét, anélkül, hogy az ellátásai megszűnnének, ha nem, mikortól lehet folytatni? Ha ő nem folytathatja a tevékenységet, alkalmazottat foglalkoztathat-e, aki a tevékenységet végezné? Alkalmazott foglalkoztatása esetén az egyéni vállalkozó a szerződéseket aláírhatja, számlát állíthat ki, vagy minden jogot át kell ruháznia az alkalmazottnak? Segítségét előre is köszönöm. Üdvözlettel.
Tisztelt Szakértő! Egy őstermelő és egy egyéni vállalkozó jövedelem utáni adózását szeretném összehasonlítani az új szocho szabályok tükrében. Jól gondolom-e, hogy egy tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozó 2019-ben a jövedelme után 9 százalék szja-t, majd az szja-val csökkentett rész után 15 százalék szja-t és 19,5 százalék szochot köteles fizetni, de a szochot csak a minimálbér 24-szeresét elérő jövedelemig. Ezzel szemben az őstermelő a jövedelme után 15 százalék szja-t és 19,5 szochót fizet, és a szocho csökkenthető az őstermelőként fizetett járulékok alapjával? A szochót ebben az esetben is csak a minimálbér 24-szereséig kell fizetni? Köszönettel: Erdélyi Andrea
Tisztelt Szakértő! Jelenleg szünetelő evás egyéni vállalkozó lakást szeretne bérbe adni úgynevezett kereskedelmi szálláshely online foglalási rendszeren (Airbnb) keresztül. Mi lenne neki a legjobb megoldás erre vonatkozóan? Szüntesse meg a vállalkozását, és váltson ki mint magánszemély bérbeadásra adószámot? Vagy vegye fel a tevékenységi körébe a bérbeadást? Ha az utóbbit választja, akkor mint evás vállalkozó hogyan adózik utána? Köszönöm: Burián Tamásné
Elérkezett a második negyedévi adóelőleg fizetési kötelezettség a magánszemélyek számára, amelynek határideje 2019. július12-e. Az egyéni vállalkozókra, a mezőgazdasági őstermelőkre, valamint e tevékenységek keretén kívül folyatott önálló tevékenységet folytatókra vonatkozik ez a határidő, valamint azokra, akik esetében nem történt meg például a nem önálló tevékenységből származó, vagy egyéb jövedelem utáni adóelőleg-levonás. Cikkünkben ismertetjük a költségelszámolási és a kedvezményérvényesítési lehetőségeket is.
Tisztelt Szipszer Úr! A https://adozona.hu/kerdesek/2019_4_24_Szunetelteto_KATAs_egyeni_vallalk_xiy linken olvasható válaszához kapcsolódva szeretném megkérdezni, hogy ha a tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozó egy új ingatlant (használatba vételt követő 2 éven belül) értékesít a vállalkozás szüneteltetésének időtartama alatt, akkor ezen értékesítése áfaköteles lesz-e? Az ingatlant nem a vállalkozása keretében szerezte be, nem hasznosította a vállalkozásában, és a vállalkozási tevékenysége független az ingatlantól, székhelyként, telephelyként sem hasznosította azt. Válaszát köszönöm.
Orvos egyéni vállalkozó KATEGORIZÁLÁS ALATT Tisztelt Szakértő! Orvos egyéni vállalkozó az szja-törvény 49. § alapján tételes költségelszámoló. 1. 2019. évben vásárolt 6 M Ft-ért személygépkocsit vállalkozási célra. Mikor és milyen összegű amortizációt számolhat el? 2. Kisvállalkozói kedvezményként leírhatja-e a szgk-t bevételt csökkentő tételként? 3. A kisváll-i kedvezménnyel párhuzamosan az adózás utáni jövedelmét is csökkentheti a szgk. értékével ? (Szja-bevallás 13-05.lap 97.sorában?) 4. Cégautóadót kell-e fizetnie, amennyiben kizárólag körzeti orvosi alapellátást végez? Illetve a kisváll. kedvm. miatt egyébként is kell cégautóadó? 5. Ha az alapellátás mellett magánpraxist is folytat, ebben az esetben szükséges a cégautóadó fizetés? 6. A szgk után elszámolható az üzemeltetési költség (üzemanyag, alkatrész, javítás, casco, bizt. stb.)? 7. 2018. decemberben jelentette be, hogy kilép a kisadózásból és 2019.01.01-től az szja-törvény 49. § szerint tételes költségelszámolást választott. 2019.decemberben ismét bejelentheti, hogy 2020.01.01-től újra kisadózó lenne? 8. Az előző pont szerinti bejelentés miatt 2019. évre még igénybe veheti a szgk. után a 6 M Ft kisvállalkozói kedvezményt illetve 4 M Ft fejlesztési tartalékot? 9. A leírt kedvezmények miatt az átlépéskor szükséges-e adózási korrekciókat végezni? 10. A katás körzeti orvos egyéni vállalkozó a magánorvosi praxisát (bőrgyógyászat) bejelentheti-e a vállalkozása mellett mint magánszemélyként végezhető önálló tevékenység ?
dr. Radics Zsuzsanna
tb-szakértő, jogász
Dócziné Szabó Nikoletta
munkajogi és bérszámfejtési szakértő
NEXON
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől