30 találat a(z) e-nyugta cimkére

Cikk

Társadalmi egyeztetés keretében március 5-éig lehetett észrevételt benyújtani az e-pénztárgépes NGM-rendelettervezethez, amit már a kiskereskedelmi szektor szereplői is vártak, hiszen ez határozza meg az elkövetkezendő évek kasszafejlesztéseit. A tervezet nagyrészt technikai jellegű rendelkezéseket rögzít. Ehhez kapcsolódóan cikkünkben áttekintjük az e-nyugtára vonatkozó szabályokat, és ismertetjük a tervezett módosításokat.

Cikk

A gazdaság további fehérítése, a fogyasztók érdekeinek hatékonyabb védelme, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheinek és költségeinek csökkentése érdekében Magyarország a világon elsőként teheti általánossá az úgynevezett e-nyugtát, amely iránt komoly nemzetközi érdeklődés várható – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá, olvasható a Deloitte sajtóközleményében.

Cikk

Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá – olvasható a Deloitte tájékoztatójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink