2 találat a(z) digitális állampolgársági program cimkére

Cikk

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) szerint az Ügyfélkapu+ megújulása ellehetetlenítheti a cégek adóügyeinek intézését. Az MKE fejlesztési javaslatokat fogalmazott meg az Ügyfélkapu+ bevezetésével kapcsolatban, hogy az új kétfaktoros azonosítás ne bénítsa meg a vállalkozások adóügyi adminisztrációját. A cél egy olyan megoldás kialakítása, amely biztosítja az adózás zavartalan lebonyolítását, és nem ró túlzott terhet a vállalatokra – írja sajtóközleményében a MINKE.

Cikk

Az Országgyűlés tavaly decemberben elfogadta a 2023. évi CIII. törvényt, melynek keretében megkezdődött a digitális állam és az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. Ennek a folyamatnak a megnevezése a digitális állampolgársági program, vagy közismertebb, rövidített nevén a DÁP. A program számos lehetőséget és funkciót kínál, amelyek egy része már most is alkalmazható, míg többségét a jövőben folyamatosan vezetik majd be. Az alábbiakban röviden és összefoglaló jelleggel ismertetjük a DÁP lényegét és annak funkcióit, majd arra is kitérünk, hogy a DÁP megjelenése mennyiben érinti a most alkalmazott azonosítási (pl. ügyfélkapu, ügyfélkapu+), valamint hitelesítési (AVDH) lehetőségeket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink