785 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség három ember ellen, akik közül ketten a gyanú szerint milliókért cserébe, alaptalanul azt ígérték a harmadiknak, hogy befolyásolják az adóhatóságnál az adóügyét – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Cikk

Különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat, akinek kriptovalutát ígértek – tette közzé az MTI.

Cikk

Az egyesült MKB Bankhoz az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett az ügyfelektől azzal kapcsolatban, hogy csalók próbáltak hozzájutni bizalmas banki adataikhoz e-mailes megkeresés útján. A csalók jellemzően arra hivatkoznak, hogy a jogelőd Budapest Bank és MKB Bank egyesülése miatt szükségessé vált adataik vagy jelszavuk módosítása – figyelmeztette ma ügyfeleit az MKB.

Cikk

Több érmegyűjtőt is becsapott három férfi, aki 2018 szeptemberétől 2019 májusáig 70 millió forintos kárt okozott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Cikk

Pénzhamisítással gyanúsítanak egy férfit, aki több mint egymilliárd forint értékű amerikai dollárt és eurót rendelt csomagküldő szolgálaton keresztül külföldről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.

Cikk

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncselekményből származó pénzt vett át – közölte Saághy Flóra, a főügyészség helyettes szóvivője. Anőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink