1154 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki jegybanki engedély nélkül, értékpapírokba, kriptovalutába, forex ügyletekbe való befektetéseket ígért magas hozammal és tőkegaranciával a befektetőknek. A történtek miatt a felügyelet már az eljárás folyamán feljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál – közölte a jegybank az MTI-vel kedden, olvasható az MTI közleményében.

Cikk

Több mint másfél évig gyakorolt közvetlen negatív irányítást a Bravogroup a Mystical Hungary felett. Közel 33 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Bravogroup Holding Vagyonkezelő Kft.-re végrehajtási tilalom megsértése miatt. Az infokommunikációs cég még 2023-ban a nemzeti versenyhatóságnak való bejelentés – így pedig a GVH engedélye – nélkül hajtott végre irányításszerzést a Mystical Hungary Zrt. felett. A vállalkozás később felismerte mulasztását, előzetes egyeztetést kezdeményezett a GVH-val, majd összefonódás-bejelentést is benyújtott és elismerte a jogsértést, illetve lemondott jogorvoslati jogáról is – írja honlapján a GVH.

Cikk

Az Európai Unió Bírósága C-482/18. számú ügyben hozott ítélete alapján a törvény bejelentési kötelezettség, nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos bírságolási szabályai módosulnak. Változik a bevallási kötelezettség nem teljesítésével összefüggő eljárási szabály, továbbá hatályon kívül helyezik a bírság maximumára vonatkozó rendelkezést. A módosult szabályok 2026. január 1-jén lépnek hatályba.

Cikk

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekord összegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van, olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa-árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik, olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Egyre gyakrabban felmerülő kérdés, milyen bejelentési kötelezettségnek kell eleget tennie a tajszámmal rendelkező személynek, ha külföldön keresőtevékenységet folytat. Cikkünkben választ adunk a kérdésre, és kitérünk arra is, hogy a külföldi keresőtevékenység időszakában kell-e Magyarországon egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni.

Cikk

Megszűnt egy egyéni vállalkozás, amely elmulasztotta beadni az iparűzésiadó-bevallást. Lehet a megszűnés után a már magánszemély volt egyéni vállalkozóra bírságot kiszabni az elmaradt bevallás okán? – kérdezte olvasónk. Juhász Péter, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. jogász adószakértője válaszolt.

Cikk

A kartellekkel szembeni fellépés továbbra is prioritás a magyar és az uniós versenyhatóság részéről. A cégeknek 2026-ban is érdemes lesz erre a területre figyelmet fordítaniuk – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A versenytársak közötti tiltott összejátszásban a mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok új módszereket jelentenek, ezért ezeknek a használata a hatóságok fókuszába kerülhet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink