4 találat a(z) alapító cimkére

Alapítvány kurátorának felelőssége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy alapítvány évek óta nem működik. Az alapító nem elérhető, a 2017. évre vonatkozó beszámolójának beadása is kérdésessé válik, így vélhetően kényszertörlési eljárással fogja a törvényszék megszüntetni. Azt szeretném megtudni, hogy a cégekhez hasonló vezető tisztségviselőknél felmerülő felelősség miatti eltiltás az alapítványoknál is felmerül, vagy ezt a nonprofit szférában nem áll fenn?

Külföldről támogatott szervezetek – Alapítói támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértők! Egy szociális alapítvány működését az alapítója minden évben támogatja. A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény alapján, mivel ez a támogatás 2017-ben is már elérte a törvény által meghatározott összeget, felmerült a kérdés számunkra, hogy bejelentési kötelezettségünk keletkezett. Sem a törvényben, sem más fórumon nem olvasható az, hogy ez a támogatás, valóban támogatásnak minősül-e, igazából nem is merült fel ez máshol még kérdésként. Kérem, segítsenek ennek értelmezésében. Köszönettel Nagy Szabolcs

Alapítónak kifizetés alapítványból Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van-e lehetőség arra, hogy az alapítvány az alapítójával szerződjön? Az alapító egyéni vállalkozó, munkát végezne az alapítványnak. Megtehetik-e? Köszönöm!

MRP kérdések Kérdés

Tisztelt Szakértö! Ha egy társaság MRP-t (Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program) alakít, akkor azt az alapító részesedései között nyilván lehet-e tartani? A cég ingyenes átadással biztosította az MRP induló vagyonát. Ha az MRP befejezi működését, az alapítóra visszaszáll-e az átadott vagyon? Ha ez ingyenes vagyonátadásnak minősül, milyen adóvonzata van (például taoalap-növelő)? Köszönettel: Reményi Győzőné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Ügyvezető cseden

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Elveszett nyomdai számla

Bunna Erika

adótanácsadó

Őstermelő szochója

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close