131 találat a(z) alanyi adómentesség cimkére

Cikk

Lehet-e duplán kihasználni a 6 millió forintos alanyi adómentességi határt, ha valaki adószámos magánszemélyként és egyéni vállalkozóként is tevékenykedik, különböző területen? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László, az ATA Solution Kft. adószakértő jogásza válaszolt.

Kérdés

Katás egyéni vállalkozó (nem főállású) és ezek mellett még őstermelő/kistermelő is, a fiatal gazda pályázaton nyer támogatást, amit egy összegben megkap a minisztériumtól. A támogatást kifejezetten a mezőgazdasági termelői tevékenységének fejlesztésére igényelte (a FIG pályázatnak nem is feltétele vállalkozás megléte). Ezen kívül a katatörvény is külön rendelkezik a 19. szakaszban az ős/kistermelői és a katás tevékenységek szétválasztásáról, elkülönült adózásáról. Helyesen járok-e el, ha a támogatás összegét a pályázott beruházás megvalósításának arányában számolom el bevételként az adott években? Csak az szja-törvény határoz meg arányosítási módszert, a beruházás készültségi foka, illetve a támogatottság százaléka alapján bizonylatolható az adott évi bevételként elszámolandó összeg. Ráadásul a Fiatal Gazda pályázatban vállalt ötéves időszak (beruházás-működtetés) csak a támogatás jogerőre emelkedését követő év január 1-jén indul. Tehát addig akár költség sem merül fel. Ezek alapján pontosított kérdés az, hogy kisadózó bevételnek kell-e tekinteni a folyósított mezőgazdasági támogatást (nem csak a fiatal gazdát, hanem például a területalapú támogatást is), ha az adóalany egyúttal őstermelő/kistermelő is? Nyilván ugyanazt a tevékenységet nem végezheti mind a két alanyiság alatt egyszerre. Hogyan kell figyelembe venni az áfa szempontjából a mezőgazdasági támogatás folyósítását? Ha a támogatással együtt az összárbevétele meghaladja a 6 millió forintot, elveszti az alanyi mentességét?

Kérdés

Egy áfás egyéni vállalkozót kiraktak egy éve a kata hatálya alól. Lehetséges-e az a megoldás, hogy teljesen megszünteti az egyéni vállalkozását, majd egy hét múlva újra kiváltja az egyéni vállalkozói engedélyt (elméletileg új okmányirodai nyilvántartási számot is fog kapni), majd alanyi adómentességet és katát is választ (ez a lényeg)?

Kérdés

Egy használtcikk-kereskedelemmel foglalkozó egyéni vállalkozó szeretne alanyi mentességet választani. A 6 millió forintos összeghatárba csak az áfa alapját képező különbözet vagy a teljes értékesítési árbevétel számít-e bele?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó kiskereskedelemben szőrmebundákat (nemes szőr, nerc, csincsilla, stb), mellényeket, bőrkabátokat értékesít. A beszerzései közösségen belülről (Olaszország, Németország, Görögország..) történik, a beszerzett áruk értéke időnként eléri és meg is haladhatja az 5 millió forintot. Az áru szállítása légi úton történik, a repülőtérről a TNT Fuvarozó cég nem útdíjköteles, 3,5 tonnát el nem érő járművével szállítják az üzletbe. De előfordult már olyan eset is, hogy a tulajdonos szállította a saját személygépkocsijával. A visszárut szintén ezen az úton szállítja a vállalkozó, azaz ő kifuvaroztatja a repülőtérre, és onnan szállítják a célországba. A rendeletben az olvastam és a tájékoztató rendszerüktől is azt az információt kaptam, ha a szállító jármű nem útdíjköteles, és nem éri el a 3,5 tonnát, akkor nem kell ekáerregisztráció. Illetve a kockázatos és egyéb kockázatos termékek listáját végignézve a fenti termékek nem tartoznak bele, tehát nem szállítanak kockázatos vagy egyéb kockázatos terméket. Viszont a minap helyszíni NAV-ellenőrzés során az ellenőrök azt mondták, hogy a közösségi beszerzés és az értékhatár miatt szükséges a regisztráció. Úgy gondolom, ha az egyéni vállalkozó mentes, nem kell bejelentkeznie az ekáerrendszerbe. Szeretném kérni megerősítésüket ezen eset mentességére vonatkozóan!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társaság 2014. évre alanyi adómentességet választott. 2014. 12. 31-ei teljesítési időponttal 2015. 01. 15-én kiállított egy számlát, mellyel átlépte az alanyi mentességre jogosító határt. Ezért ebben a számlájában már áthárított adót tüntetett fel. 01.15-én beküldte a 201T változásbejelentőt, melyben jelezte, hogy 12. 31-ével az általános szabályok szerint adózik, és pénzforgalmi elszámolást választott. Helyesen járt el? A pénzforgalmi áfát jogszerűen választotta, és már ezen számlára is alkalmazhatja? A 2014. évre benyújtandó áfabevallás főlapját hogyan kell kitöltenie: - bevallási időszak: 2014.12.31-2014.12.31 vagy 12.01-12.31 - 2012. évi áfabevallások alapján 2014. évben havi bevalló lenne..., bevallási gyakoriság havi - bevallás típusát jelölnie kell (y) (ha jelöli, akkor az E mezőt is kéri kitölteni, ami pedig nem igaz rá) Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Egy alanyi adómentességet választó egyéni vállalkozó bővíteni szeretné tevékenységét személygépkocsi-bérbeadással. Választhatja-e erre a tevékenységre is az alanyi adómentességet, ha éves bevétele várhatóan 6 millió forint alatt marad? Másik kérdésem, hogy mivel ezt a személygépkocsit magánszemélyeknek adná bérbe, és az egyéni vállalkozó sem számolna el költséget a kocsik után, mentesülhetne-e ebben az esetben a cégautóadó-fizetés alól? A magánszemélyektől kérne egy nyilatkozatot, amiben lenyilatkozzák, hogy nem fognak költséget elszámolni a bérbevett kocsi után. Köszönöm válaszukat!

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Kérem szíves állásfoglalásukat a következő esettel kapcsolatban. Egyéni vállalkozóvá válási igénybejelentőt 2014.12.01-jével beküldte ügyfelem az okmányirodának. Az igazolás 2014. december 6-val érkezett meg, mint tevékenység kezdete. Alanyi mentes katás egyéni vállalkozóról van szó, online marketing tanácsadás tevékenységgel. Ügyfelem a saját bankszámláját használja. Az eset a következő: december 1-je és 5-e között közel 250 ezer forint utalás érkezett a bankszámlájára több magánszemélytől már a tevékenysége kapcsán. Kérdésem, hogy ebben az esetben hogyan kell eljárni, hiszen adószáma még nem volt, külön kell bevallani ezt a jövedelemet a 1453-as bevallásban? Ha igen, milyen jogcímen, és milyen adókat kell fizetni utána? Kérdéses még a alanyi adómentesség és kata időarányos értékhatára is. Kérem segítségüket! Köszönettel: Szabó Anita

Kérdés

Hogyan kell kiszámítani a kata és az áfafizetési határt? Tevékenységét 10.11-én kezdő katás bevétele:1.465.000.- Katába belefér, mert 3*500.000=1.500.000 alatt van, Hogyan kell meghatározni az áfát? 21+30+31= 82 nap 365 nap 6.000.000 82 nap 1.347.945.-, akkor az utolsó számláit mikor ezt a határt átlépte, már áfásan kell kiállítania? Hogyan kell ezt a határt értelmezni, ha év közben szünetelteti az egyéni vállalkozását a katás vállalkozó. Ott is napra kell számítani az áfát? A probléma abból adódik, hogy nem pont hónap fordulónapkor kezdi a szüneteltetetés után a tevékenységet, hanem mondjuk 9-én. Illetve a hónap napjai is eltérnek.(28,30,31) Előre is köszönöm.

Kérdés

Mezőgazdasági őstermelő a bejelentkezése alapján kompenzációs felár megtérítése mellett alanyi mentességet is választott. Almát termel. Ha kft.-nek vagy egyéni vállalkozónak értékesíti az almát, adhat-e számlát, vagy felvásárlási jegyen kell a kifizetőnek tőle megvásárolnia az almát? Ha a megtermelt almát feldolgoztatja almalének, és úgy értékesíti gazdasági társaságnak, akkor számlát kell adnia, vagy felvásárlási jegyet kell kapnia? Ha számlát ír mindenkinek, helyesen jár el? Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném szíves segítségét az alábbi kérdésben: egyéni vállalkozó 2014. 01. 01-2014. 02. 28-ig szüneteltette a vállalkozását. A 2014. évre az összes bevételének az alanyi adómentesség értékhatára 6 millió forint, vagy ebben az esetben is arányosítani kell 10*500 000=5 000 000 forint lehet csak? Köszönöm a segítséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy katás adóalany kártalanítást számlázna, és ezzel a bevételével túl azon, hogy a kártalanítás nem számít bele a katás bevételébe, az áfánál az alanyi adómentes értékhatárt, a 6 millió forintot átlépi. Kérdésem, hogy az a bevétel, mely nem minősül katás bevételnek, az beleszámít-e az alanyi adómentesség felső határának elérésébe? Befolyásolja-e az alanyi adómentességet? Jelen esetben, ha igen, akkor áfásan kell kiállítania a számlát a kártalanításról?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy katás cég, amely közösségi területre nyújt szolgáltatást. Lesz-e neki áfafizetési kötelezettsége?Közösségi adószáma van. Összesítő nyilatkozatot havonta kell benyújtania, azt tudom. A számlát áfa nélkül állítom ki. Köszönöm szépen előre is a segítséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem katás egyéni vállalkozó, számítógépes programozó tevékenységgel. A 6 millió forint árbevételt még nem érte el. Jelenleg alanyi adómentes. Olyan lehetőséget kapott, hogy Amerikába dolgozna, távmunkában. Valószínűleg átlépi az alanyi adómentesség határát az új megrendeléssel. Mi lesz a teljesítés helye? Hogyan fog adózni az áfában? Másik kérdéskör: a 6 millió forint árbevételt meghaladóan hogyan alakul az IPA fizetése? Köszönettel: Kungl Mária

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2013-ban alanyi adómentességet választó adóalany előlegszámlát bocsátott ki. 2014-ben, a végszámla kiállításakor, ezen adóalany a 6 millió forintos értékhatár túllépése miatt áfakörösnek minősül. Abban szeretném a segítéségét kérni, hogy ebben az esetben hogyan történik a végszámla kiállítása? Hogyan lehetséges az előleg visszavonása? Az alanyi mentes előleget esetleg vissza kellett volna vonni, mielőtt átlép az áfakörbe?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Webshopban értékesítés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

DRS könyvelése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Műszakpótlék

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink