48 találat a(z) adathalász cimkére

Adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a NAV nevében Cikk

Újra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, valószínűleg adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében. A kamuüzenetekben egy linket helyeztek el, erre kattintva feltehetőleg egy azonnal települő és futó vírus fertőzi meg a gyanútlan áldozat eszközét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-nek küldött közleményében.

Több száz millió forintot csalt ki egy bűnbanda adathalászattal Cikk

Több száz millió forintot csalt ki egy bűnbanda több tucat sértettől adathalász módszerekkel; az ügyben elfogtak egy ukrán és egy magyar férfit, valamint eddig 23 strómant hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Ilyen adathalász kísérletekre lehet számítani napjainkban Cikk

A tavalyihoz képest is 20 százalékkal, a két évvel ezelőttinél pedig 170 százalékkal nagyobb az adathalász támadások száma az idén. A bűnözők mobiltelefonos üzenetekkel, magukat gyakran a rendőrségnek, mobilszolgáltatónak vagy csomagküldő cégnek kiadva igyekeznek megszerezni az ügyfelek pénzét és bankkártyaadatait. Az Erste a csaló sms-ek mellett most arra is felhívja az ügyfelek figyelmét, hogyan tarthatják biztonságban az adataikat – írja sajtóközleményében az Erste.

Adathalász csalók élnek vissza a BKK nevével és ajánlanak utazási kedvezményeket! Cikk

Az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz, hogy adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a BKK nevében – közölte honlapján a közlekedési társaság.

Vigyázat! Adathalász sms-ek útdíjtartozásról Cikk

Adathalász sms-eket küldenek csalók látszólag a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nevében, a rövid szöveges üzenetben útdíjtartozásról értesítik a felhasználót, és azt kérik, hogy jelentkezzen be az sms-ben érkezett linken – hívta fel a figyelmet a szolgáltató szerdán az MTI-nek küldött közleményében.

Adathalász, telefonos csalók: ezeket tartsa szem előtt! Cikk

Elszaporodtak a banki ügyfelek jóhiszeműségét kihasználó csalások. Az e-mailben történő adathalász támadások mellett egyre gyakoribbak a csaló telefonhívások. Ezek közös jellemzője, hogy pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják az áldozatokat rábírni arra, hogy kiadják banki adataikat, amelyek birtokában aztán szabaddá válik az út a pénzükhöz is.

Figyelem! Yettel feltöltőkártyások adataira utaznak a csalók Cikk

Yettel feltöltőkártyás ügyfeleket célzó, csaló weboldal bukkant fel az interneten, melynek célja, hogy megszerezzék az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait – figyelmeztet közleményében a mobiltelefon-társaság.

Adathalász csalók gázszámlákat küldenek az MVM Next nevében Cikk

Adathalász csalók ismét hamis online gázszámla-értesítőket küldenek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfeleinek – közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Hamis nyereményjáték a Penny nevében Cikk

Adathalászok próbálnak visszaélni a Penny nevével, hamis nyereményjáték terjed a Facebookon – figyelmeztet mai közleményében a kiskereskedelmi lánc.

A ChatGPT alkalmazásnak kiberbiztonsági kockázatai is vannak Cikk

Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, a médiában megjelenő hírek zömmel az alkalmazás intelligens válaszokat generáló tulajdonságát emelik ki, miközben elrejtik a veszélyes oldalát a fogyasztók elől – hívja fel a figyelmet egy tanulmány.

Adathalászokra figyelmeztet a Díjnet! Cikk

Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és korábban használt logójával visszaélve, adathalász e-maileket küldtek ismeretlenek – tájékoztatta e-mailben ügyfeleit a társaság.

Gyanakodjon, ha ilyesmit észlel internetes bankolásnál és online vásárlásnál! Cikk

Karácsony közeledtével megnövekszik az adathalász kísérletek és csalások száma – figyelmeztet a Magyar Bankholding. Internetes bankolás és online vásárlás esetében is ajánlott fokozottan óvatosnak lenni, ezért a bankcsoport néhány tanáccsal segít a biztonság érdekében.

Elszaporodtak az adathalászok, vigyázzon banki azonosítóira! Cikk

Az adathalászat veszélyére figyelmeztet új tájékoztató kampányában a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Magyar Bankszövetség. Tudatos internethasználatot javasolnak és azt, hogy a banki adataikat ne adják meg senkinek az emberek.

Adathalászok küldenek e-mailt az MVM Next nevében Cikk

„Az utóbbi időszakban sajnos több esetben fordul elő, hogy adathalászat céljából megtévesztő e-mailt küldtek ügyfeleink részére az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. online ügyfélszolgálata nevében” – közölte egyik panaszos ügyfelének adott válaszában a társaság. Hozzátéve: a levél tárgya új, befizetendő számla elkészültére utal, az e-mailben pedig a nem valóságos számlaérték mellett hamis, nem az MVM Next-hez tartozó linket is megadnak bankkártyás fizetéshez.

Számlázórendszer ideiglenes váltása Kérdés

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlaneladás, szja

Lepsényi Mária

adószakértő

Osztalék

Lepsényi Mária

adószakértő

Munkanélküli segély és vállalkozás szüneteltetése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább