384 találat a(z) Varga Mihály cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank igen kedvező kamaton kezdett pénzt pumpálni a gazdaságba. Kiderült, hogy kik nyertek jogot a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére, s jött a tranzakciós adó kiterjesztése, és a telefonadó. De a legfontosabb esemény volt, hogy 9 év után Magyarország kikerült a túlzott deficit eljárás alól - írja a 2013-as év gazdaságára visszatekintő sorozatának második részében a napigazdaság.hu.

Cikk

A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter is felmelegítette az egy számjegyű, illetve 10 százalékos személyi jövedelemadót. Orbán leginkább "nullaszázalékos" szja-t szeretne, ám az adóparadicsomokat idéző kulcs komoly forrásoktól fosztaná meg a költségvetést. A fogyasztási típusú adók felé terelés magasan tartja az áfakulcsokat – a költségvetésbe elő kell teremteni a bevételeket –, ami viszont az áfacsalásoknak ágyaz meg. Ha azonban beindul a gazdasági növekedés, lehet tér az szja csökkentésére, ám még ebbe is beleszólhat sok tényező.

Cikk

Szinte biztos, hogy 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a minimálbér összege, ezzel pedig átlépünk egy bűvös határt. Pró és kontra érvek is vannak a béremelés mellett, ám egy kérdés ilyenkor biztosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? Többet kellene keresnünk, netán keresünk is, csak a hivatalos statisztikákban ez nem látszik? A válaszokat a versenyképesség, foglalkoztatottsági szint és a feketemunka területén kell keresni.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, az átállás végső határideje nem változik, de a tárca még a héten megjelenő rendeletében szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.

Cikk

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban.

Cikk

A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek.

Cikk

A gazdasági minisztérium több intézkedés, így a kisvállalati adónemek, a munkahelyvédelmi akcióterv és a közbeszerzési törvény finomhangolásán dolgozik, de az adórendszerben nagyobb átalakításra már nem kell számítani - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 52. küldöttgyűlésén, kedden a fővárosban.

Cikk

Varga Mihály ma jelenti be, milyen új lépések szükségesek ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. A nemzetgazdasági miniszter szerint emelkedhet a tranzakciós adó, a készpénzfelvétel terhe például megduplázódhat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület adománya utáni ajándékozási illeték

Pölöskei Pálné

adószakértő

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink