386 találat a(z) Varga Mihály cimkére

Cikk

Vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter az EKÁER-rendszer meghibásodása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A napvilágot látott hírek szerint a felhasználói felületen egy vélhető probléma miatt a bejelentkezett cégek nemcsak a saját forgalmi adataikat tudták lekérni, hanem a konkurenciáét is. A miniszter szerint üzleti adatok nem kerültek nyilvánosságra.

Cikk

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, és 122 ezer forint a garantált bérminimum összege, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

Cikk

Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, illetve devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy a több mint 400 ezer jelzálogalapú devizahiteles döntő többsége a forintosítás mellett dönt, így megszabadul a változó árfolyam kockázatától.

Cikk

Tapasztalatok szerint értetlenül állnak a magánnyugdíj-pénztári tagok Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon kritikái előtt, hogy lényegében hibáznak, ha nem fizetnek tagdíjat. A piacon maradt négy magánnyugdíjpénztár közül ugyanis csak egy ír elő kötelező tagdíjfizetést, így a tagok jelentős része valóban "csak" parkoltatja a korábbi évek megtakarításait a számláján.

Cikk

A távközlési adó kiterjesztését az internetes telefonszolgáltatásokra az indokolja, hogy nagyon sokan áttértek az adókötelezett hagyományos telefonszolgáltatások igénybevételéről az internetes telefonálásra – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a szolgáltatók képviselőivel folytatott egyeztetésen.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva megszűnése

Lucz Zoltánné

adószakértő

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink