386 találat a(z) Varga Mihály cimkére

Cikk

Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a kormány az elektromobilitás fejlesztése terén is – fogalmazott Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium e-töltőállomások létesítésére kiírt pályázatának bejelentésekor. Az 1,25 milliárd forintos keretre a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak, a tárca számításai szerint legalább ezer e-töltőpont létesülhet országszerte.

Cikk

Kedden ül össze először a gazdasági kabinet, az ülésen közel ötven napirendi pontról tárgyalnak, így többek között a múlt héten napvilágot látott friss GDP-adatról, a Brexit következményeiről, de a Modern városok program állásáról és az államháztartás helyzetéről is egyeztetnek – olvasható az NGM honlapján Varga Mihály tárcavezető Magyar Időknek adott nyilatkozatának összefoglalójában.

Cikk

A kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg – hangsúlyozta Varga Mihály a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén.

Cikk

Lényegesen kevesebb adót kell fizetni jövőre, mint 2016-ban – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján, miután az Országgyűlés megszavazta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosításokat. A miniszter figyelmeztette a munkáltatókat: ne trükközzenek a béren kívüli juttatás egy részének – kedvezményes adózás mellett – készpénzben engedélyezett kifizetése nyomán azzal, hogy az így juttatott összeget beépítik a fizetésekbe.

Cikk

Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos előterjesztés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek azt mondta: a magánszektorban évi 450 ezer, a közszférában 200 ezer forint lenne a kedvezményes közteherrel adható cafeteria felső határa – írja a hvg.hu.

Cikk

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma nyilvánosságra hozott országtanulmánya pozitívan értékeli hazánk makrogazdasági helyzetét – hangsúlyozta Varga Mihály a jelentést bemutató sajtótájékoztatón. A dokumentum elismerően ír gazdaságpolitikánk eredményeiről: a gazdasági növekedésről, az adósságcsökkentésről, a munkahelyteremtésről és az ország külső sérülékenységének csökkentése érdekében megtett intézkedésekről – fogalmazott tárcavezető. A 2016. évi országjelentés fő gondolatait és ajánlásait Angel Gurría, az OECD főtitkára ismertette. A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet vezetője hazánk OECD csatlakozásának 20. évfordulójára érkezett a magyar fővárosba.

Cikk

Az a cél, hogy a Magyar Államkincstár képes legyen a teljes magyar önkormányzati rendszer számára a számlavezetést biztosítani – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alapításának húszéves évfordulóját ünneplő intézmény szakmai konferenciáján.

Cikk

A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy minden magyar ember léphessen egyet előre – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, mielőtt az Országgyűlés alelnökének átnyújtotta a törvény tervezetét, olvasható a kormány honlapján.

Cikk

Magyarország elkötelezett az adócsalás elleni küzdelemben, az adóügyi információcsere kiterjesztésében, amely hatékony módszere lehet az offshore-ügyek felgöngyölítésének – jelentette ki Varga Mihály az európai unió pénzügyminisztereinek amszterdami tanácskozását követően.

Cikk

Ha egyszámjegyűvé válna az szja kulcs, azzal Európában Magyarországon lenne a legalacsonyabb a személyijövedelemadó-elvonás, ez mindenképpen kedvező változás lenne – véli Dr. Réczei Géza, a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi iroda adószakértő ügyvédje.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink