369 találat a(z) Románia cimkére

Cikk

Politikai konszenzusra jutottak a romániai kormányzati és ellenzéki pártok vezetői arról, hogy jövő évtől kezdődően 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót a jelenlegi 24-ről – jelentette be Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke csütörtökön.

Cikk

Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-jétől alkalmaznak.

Cikk

Románia nem állapodott meg az Európai Bizottság szakértőivel a Bukarest által január 1-jétől tervezett adócsökkentésekről – jelentette be Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.

Cikk

A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról.

Cikk

Nem támogatja a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta román kormányfő elleni bűnvádi eljárás engedélyezését a képviselőház jogi bizottsága: az ajánlás jellegű határozatot hétfőn szavazattöbbséggel fogadta el a testület.

Cikk

A román kormány eltörli a borravaló néhány napja bevezetett megadóztatását, ehelyett átalányadót vezet be, amely korábban is hatályban volt – jelentette be pénteken Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.

Kérdés

Tisztelt Bartha László! Legutóbbi kérdésemre érkezett válaszát nem tudom értelmezni, kérem legyen segítségemre a pontosításban! A második kérdésem a következő volt: Az oktatással foglalkozó magyar cég szerződést szeretne kötni egy román alapítvánnyal, aki rendelkezik román adószámmal (tehát adóalany), de közösségi adószámmal nem. Az oktatás a román partnernél teljesül, ott lesz megtartva a nyelvi kurzus egy EU-projekt keretében. A magyar cég alanyi adómentes státuszú, rendelkezik közösségi adószámmal. Hogyan kell majd a számlát kibocsátania, mi a helyes eljárás (mit írjon a számlára szöveges részként, illetve adókulcsnak, számítson-e fel áfát, ha igen, mennyit, és ezt hol kell bevallani és befizetni). Válasza alapján a magyar cég úgy állítja ki a számlát, hogy szerepelteti a saját közösségi adószámát, a román cégét nem (mivel nekik ilyen nincsen), nem számít fel semmilyen áfát, viszont feltünteti hogy "fordított adózás", és hogy "áfa örvény területi hatályán kívüli". Az így kiállított számlát a partner közösségi adószámának hiánya miatt a 15A60 nyilatkozatban szerepeltetni nem tudjuk, és áfabevallást sem tudunk beadni. Kérem legyen szíves részletesen leírni, hogy mi a helyes eljárás, mert válaszából nem tudjuk pontosan értelmezni! Köszönettel!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektronikusan érkező számlák archiválása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Energiamegtakarítás (HEM) értékesítése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink