12 találat a(z) QUAESTOR cimkére

Cikk

A Fővárosi Főügyészség vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő Quaestor-ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

Cikk

Kétmilliárdos hűtlen kezelés, pénzmosás és más bűncselekmények miatt emelnek vádat a Quaestor-üggyel összefüggésben a soltvadkerti takarékszövetkezetnél történtek miatt – tudatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön közleményben.

Cikk

Április 19-én indul a peres eljárás a Fővárosi Törvényszéken a 2015 tavaszán csődbe ment befektetési vállalkozások károsultjainak keresete alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint elsőrendű alperes, a magyar állam mint másodrendű alperes, és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mint harmadrendű alperes felelősségének megállapítása iránt – közölte a pertársaságot összefogó P&P Gazdasági Tanácsadó Kft. az MTI-vel.

Cikk

Folyamatosan olvad a vállalati kötvények állománya: az évtized elején még bőven ezermilliárd forint fölött volt az ilyen hitelpapírok volumene, a csúcson, 2011 novemberében 1355,4 milliárd forint, jelenleg pedig már a 600 milliárd forintot sem éri el – írja a Világgazdaság.

Cikk

Új információk birtokába jutott a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló jogi eljárásai folyamán, amelyek ismeretében – a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében – kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben.

Cikk

A Quaestor Értékpapír Zrt. (Quaestor) ügyfelei, akik még nem rendelkeztek a vagyonkiadással összefüggésben kiadható pénzeszközeik átutalásáról, illetve pénzügyi eszközeik transzferálásáról, már csak 2017. december 31-éig intézhetik ügyüket vidéki helyszíneken, ezt követően az ügyfélvagyon kiadására már csak személyesen a Quaestor budapesti irodáján lesz lehetőség – közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolási eljárásában a felszámoló beterjesztette a bíróságnak azokat a hitelezői igényeket, amelyek esetében bírósági határozat alapján történhet meg a kárrendezés; a bíróság soron kívül jár el és megkezdte az igények elbírálását – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-t.

Cikk

Az Alkotmánybíróság 2015. november 17-én hozott határozatában megállapította, hogy a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény diszkriminatív módon, túlságosan szűken határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, illetve alaptörvény-ellenesen szabályozta a Befektető-védelmi Alap tagjainak kárrendezésbe történő bevonását is. Az Alkotmánybíróság minderre tekintettel a törvény egyes rendelkezéseit megsemmisítette. Maga a kárrendezés ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, a határozatba foglalt alkotmányossági szempontok figyelembevételével a jogalkotónak lehetősége van annak újraszabályozására.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret – szabadság számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkavállalói felmondás gyed után

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink