296 találat a(z) Magyarország cimkére

Cikk

Nyilván, pusztán a véletlenek egybeesésének tulajdonítható, hogy ugyanaznap, amikor a nemzetközi vitákat és viharokat kiváltó elítélt-átadásra sor került, történt egy ennél sokkal prózaibb esemény is, jelesül megjelent a Magyar Közlöny épp esedékes száma. Ebben olvasható többek között a miniszterelnök 101/2012. (VIII. 31.) számú ME-határozata, amely „a Magyarország és a Török Köztársaság közötti Áfa Visszatérítési Viszonossági Megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról” rendelkezik. Mi a jelentősége ennek az aktusnak, s mi lehet a következménye? – a következőkben röviden ezt tekintjük át.

Cikk

A magyar költségvetés strukturális hiánya a vállalt 3 helyett 6 százalék körül lesz idén, s jövőre is marad ezen a szinten. Eközben az EU napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a magyar gazdaság stagnálni fog, az infláció meg növekedni. Így esélyünk sincs mérsékelni az adósságainkat. Ez újabb megszorításokat kényszerít ki a kormányból, amelynek azonban az adóprés indítógombját már nincs értelme megnyomni.

Szakértői Kommentár

Az adórendszerekben fennálló ellentmondások sok esetben gátolják a nemzetközi forgalmat. Az is előfordulhat, hogy a szabályozás különbözősége adóelkerülési lehetőséget nyit. Az így keletkező konfliktusok enyhítését, valamint a kapcsolatok élénkítését célozzák a nemzetközi adóegyezmények. Tekintettel arra, hogy Magyarország hagyományosan első számú külkereskedelmi partnere Németország, így a két ország között jövőre életbe lépő adóegyezmény különösen fontos számunkra.

Kérdés

Szlovákiában szeretnék céget alapítani. Én lennék a tulajdonos és az ügyvezető. Jövedelmet a cégből 1-2 évig nem szeretnék kivenni. Számviteli szolgáltatást illetve ügyviteli szolgáltatást végeznék Magyarországon. Regisztrált mérlegképes könyvelő vagyok. Van-e Magyarországon bármiféle adókötelezettségem ill. tb-kötelezettségem a leendő szlovák cégemmel kapcsolatban. Szlovák cég számlájával kapnám a kft bevételét. Az adóhatóságnak lehet-e bármilyen kifogásam ha itt Magyarországon dolgozom illetve itt van a cégem.

Cikk

Minden EU tagállam köteles a nemzeti jogát harmonizálni a Közösségi joggal. A Bizottság feladatai között pedig szerepel, hogy a közösségi jognak való megfelelést ellenőrizze, és ha szükséges, kikényszerítse. Nézzük meg, Magyarország hogyan is áll ebben a kérdésben, milyen területeken folynak jelenleg eljárások ellene, és hogyan végződhetnek ezek az eljárások.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink