1328 találat a(z) MNB cimkére

Cikk

Ajánlást adott ki a jegybank a lakóingatlan-fejlesztések finanszírozásánál az egységes kockázatkezelési elvek megvalósításához. A lakást vásárolni tervezőket védi – többek között – az az előírás, hogy az általuk befizetett foglalókat, vételárat a projekt (eladó) zárolt óvadéki számláján kell tartani. A projekthez kötődő szállítói számlákat az építtető, illetve szponzor vevői előlegekből, foglalókból nem fizetheti – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel pénteken. Egy másik szabály szerint a teljes nettó költség 30 százalékát önerőként be kell mutatni a finanszírozáshoz a lakásokat eladónak.

Cikk

Az MNB 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limited-re és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt. Az ügyfeleinek irreális hozamot és tőkegaranciát ígérő társaság nem végzett semmiféle befektetési tevékenységet. A jegybank az ügyben már korábban büntetőfeljelentést tett – írja honlapján az MNB.

Cikk

Az ügyfelek – egyes félreértésen alapuló, s a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas hírekkel szemben – sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el „tiszta” adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop ezzel szemben segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Cikk

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 49,5 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt kgfb-állománykezelést, az IT-biztonságot, a javadalmazási politikát, kockázatkezelési rendszert, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok alapvetően nem befolyásolják a biztosító megbízható működését.

Cikk

Lakáshitel felvétel esetén bevett piaci gyakorlat, hogy kötelező lakásbiztosítást kötni a jelzáloghitel mellé, hiszen a bank nem vállalhatja át az ügyféltől a kockázatot, hogy ha bármi kár történik az ingatlanban, az csökkentse az ingatlan értékét és veszélyeztesse a fennmaradó törlesztőrészlet kifizetését. Az MNB 2017-ben vezette be a lakáshitelnél a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet a rendszer sikeressége után kiterjesztett a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra (MFO) is, olvasható a HUNBankbiztosítás Közvetítő Kft. elemzésében.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében döntéseket hozott a törlesztési moratórium időkorlátjához kötődő értékvesztés-képzés gyakorlati banki alkalmazásáról, a tőkefenntartási pufferszabálytól való átmeneti eltérési lehetőségről, illetve az osztalékokra, részvény-visszavásárlásokra, változó javadalmazásokra vonatkozó korlátok fenntartásáról. Az ezekhez kötődő jegybanki vezetői körlevelek, szabályozások 2021 januárjában jelennek meg – írja honlapján az MNB.

Cikk

Az MNB összesen 16 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki L. Zsolt magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül portfóliókezelést, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank nyilvántartásában nem szereplő magánszemély huzamosabb ideig határon átnyúló befektetéseket közvetített magyar ügyfelek részére.

Cikk

Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy 2022 januárjától életbe lépő törvénymódosítás. Ez lehetőséget ad arra, hogy a pénzügyi intézmények a fogyasztók főbb azonosító adatait gyorsan, ingyen vehessék át az azonosításhoz a közhiteles nyilvántartásokból, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Cikk

A pozsonyi székhelyű NOVIS Biztosítót felügyelő Szlovák Nemzeti Bank (NBS) újabb ideiglenes intézkedésként korlátozta a biztosító rendelkezési jogát annak saját eszközei felett. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépései megakadályozták a NOVIS magyar biztosítotti körének növekedését, a biztosító másfél éve nem köthet új szerződéseket Magyarországon – közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink