1024 találat a(z) KSH cimkére

Cikk

2022. júliusban a kivitel volumene 1,3 százalékkal kisebb, míg a behozatalé 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 1,3 milliárd euró volt, az egyenleg 1,1 milliárd euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Júniushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,1 százalékkal csökkent, az importé 1,2 százalékkal nőtt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2022 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 43,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6%-kal magasabbak voltak. A belföldi értékesítés árainak gyorsabb ütemű növekedését a jelentős drágulást realizáló energiaipar nagyobb részaránya okozta. Az energiaárak meredek emelkedése mellett az alapanyagok drágulásának és a forint gyengülésének is árfelhajtó hatása volt. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 10,3, az exporté 0,9, az ipari termelői árak pedig összességében 4,1 százalékkal emelkedtek – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2022 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2022 augusztusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt. A 2022. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 711 ezer főt tett ki, amely 52 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában, közölte honlapján a KSH.

Cikk

2022 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 0,5, az egyéb építményeké 7,0 százalékkal növekedett. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,8 százalékkal magasabb volt a júniusinál – közölte honlapján a KSH.

Cikk

2022. júliusban az export euróban számított értéke 13, az importé 23 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – közölte honlapján a KSH. A termék-külkereskedelmi egyenleg 975 millió euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 10, az importoldalon 3,9 százalékkal csökkent.

Cikk

2022. júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Júliusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,9 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 27,6 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2022. január–júliusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,3 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2022. júniusban a kivitel volumene 0,1, a behozatalé 2,9 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 408 millió euró volt, az egyenleg 954 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Májushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 2,3 százalékkal csökkent, az importé 1,2 százalékkal nőtt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 II. negyedévében 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez mérten 1,0, az előző év azonos időszakához képest 6,5 százalékkal emelkedett. 2022 I. félévében a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2022 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 30, importja 28 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2116 millió euró volt, 537 millió euróval több a 2021. II. negyedévinél. Az előző negyedévhez mérten az export 19, az import 9,7 százalékkal, a többlet pedig 697 millió euróval növekedett – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beszámoló feltöltése újra

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személyzeti szállás vs. ingatlan-bérbeadás 2.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink