9 találat a(z) Bajnai Gordon cimkére

Cikk

A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezet be, melyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel több marad a zsebekben - mondta Bajnai Gordon, szerdán szabadtéri fórumán Komáromban, közel 200 fős hallgatóság előtt.

Cikk

A bizalom a gazdaságnak azt jelenti, amit a remény az emberek számára - ezzel vezette fel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit hétfőn Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián. A rendezvényen Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az adójóváírás újbóli bevezetésére és második adókulcsra tett javaslatot.

Cikk

A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint a fideszes Rogán Antal által javasolt szociális hozzájárulási adó bevezetésével növekednének a foglalkoztatók közterhei, az új adónem bővítené a kormány mozgásterét, valamint - mivel a társadalombiztosítási járulékkal szemben nem keletkeztetne ellátási jogosultságot - hivatkozási alapként szolgálhatna, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok ne kapjanak állami nyugdíjat.

Cikk

Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint hazugság, hogy hamis tényeken alapult a tavalyi költségvetés. A volt miniszterelnök és a volt pénzügyminiszter közleményében azt írja: ha az Orbán-kormány folytatja elődje szigorú és takarékos gazdálkodását, és nem fél bevezetni a most februárra ígért kiadáscsökkentő intézkedéseket, akkor különadók és a magán-nyugdíjpénztári befizetések "einstandolása" nélkül is teljesíthető lett volna a hiánycél.

Cikk

Bajnai Gordon által bejelentett adócsomag a korábban napvilágot látott reformjavaslatokkal egybecseng, ugyanakkor újdonságot az általános forgalmi adó kulcsának 5 százalék pontos emelése, a 18 százalékos áfakulcs bevezetése illetőleg a személyi jövedelemadóztatás területén a korábbi javaslatcsomagtól eltérő szuperbruttósítást jelent. Indokolt és érezhető változtatások-e ezek? Szakértőket kérdeztünk.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Reprezentáció adómentesen

Lucz Zoltánné

adószakértő

Áttérés KIVA-ról társasági adó alá

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink