42 találat a(z) Adóváltozások 2015 cimkére

Cikk

A távközlési adó kiterjesztését az internetes telefonszolgáltatásokra az indokolja, hogy nagyon sokan áttértek az adókötelezett hagyományos telefonszolgáltatások igénybevételéről az internetes telefonálásra – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a szolgáltatók képviselőivel folytatott egyeztetésen.

Cikk

A 2015. évi adócsomagban a különadók maradnak, sőt ezek rendszere a tervek szerint kibővül az internetadóval, változik a cafetéria adóztatása, az egykulcsos tao 2015-ben egyelőre nem kerül bevezetésre, a családi adókedvezmény 2016-tól fokozatosan bővül, jön az elektronikus közúti ellenőrző rendszer, a tao és az áfa mellett számos egyéb adótörvény módosul. Összefoglaló az RSM DTM szakmai blogján.

Cikk

Módosító indítványt nyújt be a Fidesz-frakció a kormány által javasolt internetadó-tervekhez. Az új előterjesztés, amit minden bizonnyal meg is szavaz majd a november 4-ei parlamenti ülésen a kormánytöbbség, felső korlátot vezet be az új adónemben – írja az Index.

Cikk

Fölszállt a füst, van már adócsomag, de nem éppen megszorítások nélkül. Például az egyszerűbb előírásokat korántsem szaporító módon, a szja törvényben – néhány vonzó kedvezmény kilátásba helyezése mellett –, illetve az eho törvényben a törvényjavaslat alaposan átírja a nem pénzbeli juttatásokra vonatkozó szabályokat, csalafinta kereszthivatkozásokkal is emelve a munkáltatókra, kifizetőkre háruló terheket.

Cikk

A jövő évre tervezett adóváltozásokat (is) tartalmazó, kedden nyilvánosságra került törvényjavaslat társadalmilag és gazdaságilag egyik legérzékenyebb eleme a 2012 nyarán bevezetett távközlési adó kiegészítésének szánt, az internetes adatforgalom után általánosan fizetendő 150 forint/ gigabyte nagyságú adótétel. A BDO Magyarország álláspontja szerint egy ilyen adótétel általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom és a gazdaság számtalan területén, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját: az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását.

Cikk

A jelenleginél még nehezebb lesz elszámolni az átalakulással, cégfelvásárlással átvett veszteséget, adóalap-kedvezmény vehető igénybe a felsőoktatási intézmény támogatása után, új adót vethetnek ki az önkormányzatok. Folytatjuk az Országgyűlésnek tegnap benyújtott 2015. évi adócsomag javaslatainak bemutatását.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink