40 találat a(z) útépítés cimkére

Az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a GVH – közel 300 milliós bírság lett a vége Cikk

Pont került egy régóta húzódó kartellügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük.

Tovább bővül az M4-es gyorsforgalmi út Cikk

Elkezdődött ma az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának kivitelezése – jelentette be sajtótájékoztatón Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár.

Év végére elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár között Cikk

Ismét dolgoznak az útépítők az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Kolozsvár közötti hiányzó szakaszán, év végére akár el is készülhetnek a hátralévő munkálatokkal.

Fordított áfa csarnoképítéshez kötött út építése esetén Kérdés

Gazdaságfejlesztési támogatásokról döntött a kormány Cikk

Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kavicsozott út kiépítése Kérdés

Útépítés támogatása Kérdés

Tovább épül az M4-es, elterelik a forgalmat Cikk

Elterelik a forgalmat a 4-es út Abony és Szolnok közötti szakaszán február 18-ától várhatóan öt hónapig az M4-es gyorsforgalmi út jobb oldali pályája építésének megkezdése miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.).

Megépül az M100-as gyorsforgalmi út Cikk

"Régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek" azáltal, hogy megépül az M100 gyorsforgalmi út – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hivatalos Facebook oldalán.

Új híd a Dunán: társadalmi egyeztetés indul a fő útvonalról Cikk

Társadalmi párbeszédet indított a mai napon – az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) az új déli Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózat első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszának céljáról, legfontosabb jellemzőiről, forgalmi kialakításáról.

Legalább 5 év, míg autópályán lehet eljutni Kolozsvárra, Marosvásárhelyre Cikk

A Nagykereki-Bors II. autópálya-határátkelőhely megnyitása a romániai nagyvárosok közül csak a határ mellett fekvő Nagyváradot teszi elérhetővé gyorsforgalmi úton. Legalább öt évet kell még várni, míg Nagyvárad és Marosvásárhely között is megépül az autópálya, a Marosvásárhely-Brassó szakasz megépítése pedig egyelőre nem szerepel a tervekben.

Útépítés: 19 kilométer autóút 50 milliárd forintért Eger és az M3-as között Cikk

Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat.

Újabb szakaszokon újítják fel az M1-es autópályát Cikk

Ezen a héten az M1-es autópályán Tatabánya és Bicske térségében kezdődnek felújítási munkálatok, emiatt a Budapest felé vezető oldalon szerdától a Tatabánya Centrum csomópontot lezárják – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Belehúz az állam a bicikliutak építésébe Cikk

Kiemelten támogatja a kormány kiemelten a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, és azokat a programokat, amelyek ösztönzik az embereket a minél több, és minél biztonságosabb biciklizésre – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára mai sajtótájékoztatóján.

Építőipar Kérdés

Társaságunk útépítéssel foglalkozik. Az elvégzett munkákról a fővállalkozó felé fordított adózású számlát állítunk ki (Áfa tv. 142. §). A mi alvállalkozóink viszont normál áfás számlát adnak az elvégzett munkákról. Kérdésem: helyes ez így? Vagy nekik is FAD-os számlát kellene kiállítani?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink