110 találat a(z) ösztöndíj cimkére

Cikk

Az Új nemzeti kiválóság program idei pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet összesen 4 milliárd forint ösztöndíjban. A 2016 óta futó program első hat évében már több mint tízezer egyetemista, fiatal kutató kapott 22 milliárd forint támogatást a sikeres pályakezdéshez – jelentette be szerdai közleményében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkára.

Cikk

Az első alkalommal a most véget érő tanévben meghirdetett Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

Cikk

A kormány a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatására új, havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Cikk

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek – mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára mai sajtótájékoztatóján.

Kérdés

Tisztelt Adózóna Csapata! Két kérdésem van: 1. Melyik jogszabályban található az ösztöndíj fogalma? 2. Közhasznú egyesület adhat-e ösztöndíjat alapcél szerinti támogatás keretében? Nagyon köszönöm jogszabályra hivatkozó részletes válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk támogatói ösztöndíjat szeretne fizetni szakközépiskolai tanulóknak. Az ösztöndíj havi összege 40 ezer forint. A tanulóknak nem kell a cégnél munkát végezniük, nem keletkezik biztosítási jogviszonyuk. Kérdésem, hogy az ösztöndíj összegét terheli-e járulék vagy szja?

Kérdés

Középfokú oktatási intézmény fenntartója volt az általam könyvelt, most már nem közhasznú alapítvány. Egyházi fenntartású lett az iskola, az alapítvány még 2020-ban működik. Év végéig adhat-e a jól teljesítő, szakmát tanuló diákoknak ösztöndíjat az alapítvány? Milyen módon számfejtheti, járulékfizetési kötelezettség van-e? Támogathatja-e eszközökkel, anyagokkal ezeket a tanulókat? Köszönöm a választ.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink