51 találat a(z) étel cimkére

Ellehetetlenülhet az automatás ital- és ételárusítás Cikk

Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Rendezvény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vendéglátó egység 20. születésnapját ünnepli. Az üzleti partnereinek, mintegy 1500 főnek, születésnapi ünnepséget szervez. Az összes költség egy 4 000 000 forintot tesz ki (ételek alapanyagköltsége, sátorbérlés, előadók meghívása). Kérdésem az lenne, hogy ez a rendezvény milyen adóvonzattal jár, valamint a fent említett költségeket el lehet-e számolni a vállalkozás működéséhez kapcsolódóan? Válaszát előre is köszönöm!

Becsületkassza Kérdés

Tisztelt Szakértő! Becsületkassza alkalmazásáról szeretnék tájékozódni. Vállalkozásom italautomata üzemeltetéssel foglalkozik, sajnos a legújabb törvények szerint minden kezelőszemélyzet nélküli élelmiszer értékesítést végző automatába úgynevezett Automata Felügyeleti Eszköz (AFE) beszereltetése kötelező, amely jelentős terhet ró az üzemeltetőre, a maga 5000 forint+áfa/hó felügyeleti szolgáltatói díj és éves felülvizsgálati díj megfizetése mellett. A kisebb fogyású helyeken ezért nem éri meg automatát üzemeltetni. A kérdés az lenne, hogy az ilyen kisebb helyeken megoldható-e, hogy az automata ingyen működik, de becsületkassza kihelyezésével minden felhasználó tetszés szerinti összeget tudna elhelyezni a kasszában. Természetesen a bevételről bevételi nyilvántartást vezetnénk és ez szerint adóznánk utána. Mentesülne-e ebben az esetben az üzemeltető az AFE egység beszerelése alól? Válaszát előre is köszönöm Üdvözlettel

Továbbszámlázott étkezés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik cégem, egy utazási iroda, olyan szolgáltatást nyújt, hogy az ügyfelei nevében megrendeli az étel-ital szolgáltatást a szálláshelyen, majd ezt az étel-ital szolgáltatást továbbszámlázza az ügyfelének (külön az ételt, külön az italt). A kérdésem az, hogy az új szabályozások szerint 18 százalékosan vagy 27 százalékosan kell továbbszámláznia az étel-ital szolgáltatást? Válaszukat előre is köszönöm. Judit

Sportrendezvény juttatásainak és bevételeinek elszámolása Cikk

Sportegyesület sportrendezvényen étellel és itallal kínálja versenyzőit és meghívott vendégeit. Díjakat oszt, szállásköltséget fizet, illetve fizettet. E témakörben több kérdést is kaptunk, melyekre Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló és Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Külföldi kiküldetés költségelszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vállalkozás nemzetközi kapcsolatai miatt rendszeresen külföldre küldi munkavállalóit hivatalos eseményekre, tárgyalásokra. A kiküldetés során felmerülő általános költségeken kívül (repülő, szállás, helyi utazás stb.) előfordulnak olyan étel-ital költségek, amelyek a kiküldött munkavállaló személyes szükségleteire vonatkoznak. Ezen tételek a jogviszony alapján adóznak (munkavállalóként), amennyiben ezek nem kerülnek továbbszámlázásra az érintett részére? Amennyiben az eredeti jogviszony alapján adóznak, akkor ezt a havi - kiküldetési időszakra vonatkozó - bérszámfejtés során kell rendezni?

Rendezvény részvételi díj Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. ügyvezetői részt vettek egy tevékenységükkel összefüggő konferencián, melyről számlát kaptak. A számlán szerepel a rendezvény részvételi díja és a továbbszámlázott étel, ital áfásan. A kérdésem, hogy ez a kft számára teljes mértékben költségként elszámolható-e, az áfa visszaigényelhető-e? Illetve van-e valamilyen adóvonzata a kft. vagy akár az ügyvezetők tekintetében? Előre is köszönöm a segítségüket.

Éttermi áfakulcs: visszatérő kérdések és válaszok Cikk

Az éttermi szolgáltatás, a nem alkoholtartalmú italforgalmazásra vonatkozó kedvezményes áfakulcs januári bevezetése óta még mindig nem teljesen egyértelmű, mely esetekben lehet a 18 százalékos áfakulcsot alkalmazni, cikkünkben közöljük a legfrissebb információkat.

Fogas kérdések az éttermi áfáról. Válaszol a NAV Cikk

Mikor 18 százalék a vendéglátásban az áfa, és mikor 27? Kell-e arányosítani a felszolgálási díjat, mi az előírás a becsomagoltatott maradékra, a cateringre, az alkoholt tartalmazó ételre? A gyakran ismételt kérdésekre a NAV válaszolt.

Mennyi az annyi? Fejtörő az áfakulcsokról Cikk

Hosszú kérdés-felelet szimulációs játék alapján dönthetik el a vendéglátósok 2017-től azt, hogy a felszolgált, eladott ételre és italra milyen áfakulcsot számíthatnak fel.

Fel van adva a lecke: áfakulcs étteremben, menzán, diszkóban Cikk

Bonyolult előírások szabályozzák, hogy milyen esetekben alkalmazható januártól kedvezményes áfakulcs ételre, italra. Erre utal a KSH, a NAV és az NGM alábbiakban közölt közös tájékoztatója is.

Olcsóbb lehet a szilveszteri menü: így is számlázhatnak a szállodák Cikk

Szállodában év végén értékesített csomagajánlatok keretében ételt és nem alkoholtartalmú italt is fogyasztó vendégeknek hány százalékos áfával kell számlázni, ha már 2017-ben jelentkeznek ki a szállodából, amikor 18 százalékra csökken az említett termékek áfatartalma az idei 27 százalékról? – kérdezte olvasónk. Dr. Kelemen László jogász, adószakértő válaszolt.

Ajándék, ingyen étel falunapon, fesztiválon Cikk

A nyár a fesztiválok, falunapok kiemelt időszaka. Ezeken a rendezvényeken általában nincs belépődíj, így a programokat a nagyközönség ingyen élvezheti. Sok esetben ingyenesen ételt és italt is biztosítanak a szervezők a megjelenő nézőknek, közreműködőknek. Az ilyen juttatások adómentességének feltételeiről közölt információkat a NAV.

Ünnepélyes átadó (üzemegység átadása) Kérdés

Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni az alábbi kérdésben. Az új üzemcsarnokunk ünnepélyes átadásakor felmerültek különböző költségek, mint rendezvényszervezés, molinókészítés, meghívók készítése, a meghívott vendégek részére vendéglátás keretében étel, ital, ajándék stb. Hová soroljuk ezeket a költségeket? Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Ügyvezető romániai továbbképzésen Kérdés

Tisztelt Szakértő ! Cégünk ügyvezetője május végén Romániában 2 napos továbbképzésen vett részt, mellyel kapcsolatban a számlát román lejben a kft. nevére állították ki és az ügyvezető a saját bankkártyájával fizette ki. A számlán szállás, étkezés és italfogyasztás szerepel. Kérdéseink ezzel kapcsolatban: 1. A számla forint összegét most fizetnénk ki neki forintban a kft. házi pénztárából. Ez milyen MNB árfolyamon kell, hogy történjen (a romániai kifizetés dátumának árfolyamán vagy a kft. pénztárából történő kifizetés napjának árfolyamán). 2. Az étel- és italfogyasztás reprezentációs költségnek minősül-e és ezután meg kell-e fizetni az 1,19-szoros szorzóval a 15 százalék szja-t és a 27 százalék ehót ? 3.Kell-e külföldi napidíjat is kötelezően kifizetni erre a 2 napra? Válaszukat előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink