A nagycsaládosokat megillető földgáz árkedvezményről szóló kormányrendelet jelent meg az éjjel Cikk
Az augusztus 5-ei Magyar Közlönyben 3 kormányrendeletet és 3 határozatot hirdettek ki.
Az augusztus 5-ei Magyar Közlönyben 3 kormányrendeletet és 3 határozatot hirdettek ki.
Az ipari termelői árak 2022 júniusában az egy évvel korábbihoz képest 35,0, az előző hónaphoz viszonyítva 3,1 százalékkal nőttek – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken honlapján.
A jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig – hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, tette közzé az MTI.
A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás – írja a police.hu.
Az energiaszámlák tömeges nemfizetésének sztrájkjára figyelmeztet Martin Lewis, a Money Saving Expert weboldal alapítója, írja az independent.co.uk.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 259/2022. kormányrendelet az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról. Augusztus 1-jétől változik a szabályozás.
Eddigi formájában vége a rezsicsökkentésnek, a kormány az elszállt nemzetközi energiaárakra hivatkozva korlátozza a lakosság számára az áram és a gáz „kedvezményes" áron felhasználható havi mennyiségét. A hvg.hu feltette a legfontosabb kérdéseket, és a meglévő információk alapján válaszolt rá.
Romániában ideiglenesen korlátozza a lakossági villamos energia és gáz árát, illetve kiterjesztették az árkompenzációban részesülők körét. Az újabb intézkedések februárra és márciusra érvényesek a román kormány mai ülésén elfogadott sürgősségi rendelet szerint.
Kisebb pánikot okozott az elmúlt hetekben a hazai villamosenergia-piacon, hogy az egyik kereskedő egyszer csak beszüntette a szolgáltatást az ügyfelei egy jelentős részének. Piaci információk szerint megvan annak a kockázata, hogy energiakereskedő cégek részben felfüggesztik, illetve megszüntetik tevékenységüket, és így energiakereskedő nélkül maradhatnak az ügyfeleik – írja elemző cikkében a g7.hu.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) villamosenergia piacmonitoring jelentése szerint augusztusban tovább folytadódott az áram árának emelkedése az európai és a hazai piacokon.
Összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.
Több mint négyszeresére, 320 százalékkal felemelte az elektromos áram árát a zimbabwei energiahivatal (ZERA) szerdán, arra hivatkozva, hogy így az állami áramszolgáltató képes lesz növelni a termelést és az ellátást, és abban bíznak, hogy így megszűnhetnek a rendszeres áramkimaradások.
Tisztelt Szakértő! Viziközmű-szolgáltató cég kötelező közbeszerzés keretében szerzi be az elektromos áramot hivatalos áramkereskedőtől. A kereskedőjétől úgynevezett integrált számlát kért/és kap, mely számla tartalmazza a közbeszerzés eredménye szerinti kereskedelmi díjon kívül az úgynevezett rendszerhasználati díjakat (13/2018 (XII.15.) MEKH rendelet), jövedékiadó-tételt és pénzeszközök tételsort is. A kérdés, hogy saját számviteli rendszerében külön kell-e nyilvántartania a kereskedelmi díjat és külön az azon kívüli tételeket (főkönyvi alábontás)? Amennyiben nem a válasz úgy tekintettel arra, hogy az áramdíj kötelező közbeszerzés keretében került "beszerzésre" elegendő-e egy analitikus nyilvántartás vezetése a kereskedői díj vonatkozásában? Köszönöm: Balázs
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől