4 találat a(z) állami beruházás cimkére

Cikk

Összesen 16 kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 53. számában. Kiemelt jelentőségű a 2026. évi központi költségvetés, illetve a helyi önkormányzatok helyzetének megvizsgálása, az egészségügy átalakításával kapcsolatos tanulmányok, valamint az elmúlt két évben a magyar állam által kötött egyes beruházási célú szerződések áttekintése. Felülvizsgálják továbbá a bírósági végrehajtás, valamint a csődeljárási és a felszámolási eljárások szabályait. A köztársasági elnök kinevezte az egyes minisztériumok közigazgatási államtitkárait, az erről szóló határozatok is olvashatók a május 18-ai közlönyben.

Cikk

Ismét terítékre került a repülőtéri gyorsvasút megépítése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, s döntött a kormány egy új cargo repülőtér építéséről is múlt heti ülésén – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Mindkét beruházás koncessziós formában valósulhat meg, előbbi 1 milliárd, utóbbi 0,4-1 milliárd euró értékben.

Cikk

A magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, 4–5 százalék körüli bővülés várható – írja közleményében a Pénzügyminisztérium. Hozzátéve: a sikeres újraindításnak köszönhetően a magyar költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára. A kormány egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben, így a GDP-arányos hiánycélt 5,9 százalékról 4,9 százalékra javítja. Mindez az államadósság-ráta gyorsabb csökkentését is lehetővé teszi.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink