7930 találat a(z) ÁFA cimkére

Cikk

Az október 20-i délelőtti adatok szerint 2.606 adózó igényelt vissza általános forgalmi adót (áfa) az Európai Bíróság ítélete alapján, a bevallások adatai alapján kiutalandó összeg közel 35 milliárd forint, ez azonban még módosulhat attól függően, hogy az adózóknak van-e köztartozásuk - közölte az MTI megkeresésére az adóhatóság.

Cikk

Bizonyos termékek ára akár az indokoltnál is nagyobb mértékben nőhet januártól az áfa-emelés eredményeként, az igen gyenge belső kereslet miatt azonban legtöbbször valószínűleg nem vezet jelentős mértékű automatikus dráguláshoz az adóváltozás. A kormányzat "csodafegyvere" tehát beválhat, szakértők szerint jó eséllyel befolynak a büdzsébe a várt milliárdok.

Cikk

A BDO Magyarország tanácsadó cég szerint a pénteken benyújtott adócsomagból az tűnik ki, hogy a hiánycél tartása érdekében a kormányzat a forgalom erősebb adóztatása mellett immár a legváltozatosabb formában vezet be adózási szigorításokat mind a lakosság, mind a vállalkozási szféra számára, a forráselvonások pedig jelentősen korlátozzák a növekedés beindulásának lehetőségét.

Cikk

Az MKOE tételes áfa-bevallási koncepcióját már idén februárban bebenyújtotta a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyidejűleg történt tájékoztatása mellett. Az eddigi nem hivatalos visszajelzések alapján nem hangzott el érdemi kritika a javaslat-csomaggal kapcsolatban, csupán az, hogy az egyszerűsítési szándékokkal nehezen egyeztethető össze - tudatta közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

Cikk

Számos, fogyasztási cikkek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalat alkalmaz marketingakciókat, különféle promóciókat a vásárlások ösztönzése érdekében. A cégek akcióik során sokszor egyúttal komoly adókockázatoknak teszik ki magukat, hiszen ezeknek a konstrukcióknak az adóbeli kezelésére máig nem született egységes, a hatóságok által minden esetben, garantáltan elfogadott gyakorlat.

Cikk

Az Európai Unió Bíróságának 2011. július 28-án kihirdetett döntése értelmében a jogalkotó a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa visszaigénylését kizáró szabályt hatályon kívül helyezte, és speciális eljárási szabályok mellett lehetővé tette az áfa visszaigénylését.

Szakértői Kommentár

A parlament elfogadta az adó-visszaigénylés különös eljárási szabályairól szóló törvényt, amely rendezi az Európai Bíróság legutóbbi, Magyarország elleni döntése alapján szükséges áfa törvénybeli módosításokat. Ez a törvény előírja, hogy az adóalanyok milyen formában jogosultak visszatérítési eljárást indítani a pénzügyileg nem rendezett és ezáltal még vissza nem igényelt áfa tekintetében. De van olyan, amire sok visszaigénylő kíváncsi, ám a törvényben nem szerepel.

Cikk

Nem ellentétes az uniós szabályokkal a magyarországi felső áfa-kulcs 27 százalékra emelése - közölte a Reutersnek nyilatkozva David Boubil, az adó, vám, audit és korrupcióellenes uniós bizottság szóvivője.

Cikk

Az elmúlt három évben folyamatosan rontotta a jövedelmezőséget az áfacsalásos esetek szaporodása a napraforgóolaj-piacon - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely szerint a hazai forgalomba került étolaj negyede-ötöde lehet érintett áfacsalásban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiválás során szerzett jövedelem adózási időpontja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Egészségkártya-elszámolás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink