5 találat a(z) élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj cimkére

Élelmiszerbiztonsági díj fizetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésem, hogy az őstermelőknek kell-e élelmiszerbiztonsági díjat fizetniük? Köszönöm!

Fizetniük kell a kisboltoknak is Cikk

A kereskedelemben mindenkinek kell élelmiszer-biztonsági felügyeleti díjat fizetnie – döntött kedden az Országgyűlés.

NÉbiH Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni! Cégünk 2014. évben felügyeletidíj-köteles tevékenységet végzett, amiből jelentős – közel 300 millió forijntos – árbevétele volt. Nem elsődlegesen végső fogyasztó számára értékesítő szervezetként. (Takarmány kis-és nagykereskedelem.) 2015. év márciusában törölte ezt a tevékenységét, 2015. évben árbevétele nem is keletkezett, és új tevékenységi kört vett fel a társasági szerződésébe, ami szintén felügyeleti díj köteles tevékenység. (Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem.) 2015. évben még nem lesz árbevétele, sőt az ügyvezető – egyéb elfoglaltságra hivatkozva – gondolkodik a cég végelszámolásán. Kérdésem: 2015. évre kell-e bevallást leadnom? Ha igen, mi lesz a felügyeleti díj alapja? A NÉbiH oldalán lévő GY.I.K.-ben találtam egy olyan tájékoztatást, mely alapján, ha a társas vállalkozás 2014-ben felügyeletidíj-köteles tevékenységet végzett, de 2015-ben már nem végzi, akkor nem kell bevallást készíteni és díjat fizetni. Ha e tájékoztatás mentén gondolkodok, akkor cégünk is mentesülne 2015-re a fizetés alól, mivel árbevétele nem keletkezik, tehát nem végzi a tevékenységet. Köszönettel: Mónus Gyöngyi

Így kell elszámolni az élelmiszer-biztonsági felügyeleti díjat Szakértői Kommentár

Az idén bevezetett élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj kapcsán gyakori kérdés, miként kell ezt megállapítani, elszámolni? Milyen számviteli eljárás kapcsolódik hozzá? A 2013 januárjában esedékes díjat még 2012. évi költségként kell-e elszámolni?

Élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj elszámolása Kérdés

Élelmiszer-biztonsági felügyeleti díj elszámolása hogy történik? Milyen főkönyvi számlaszámra? A 2013 januárjában esedékes díjat még 2012 évi költségként kell elszámolni?

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 20. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Itt vannak a 2025. júniusi elszámolható üzemanyagárak
Itt vannak a 2025. júniusi elszámolható üzemanyagárak

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasz...

Betegszabadság, táppénz vagy szabadság?
Betegszabadság, táppénz vagy szabadság?

Betegszabadság, táppénz vagy szabadság?

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaforgó csomagolóanyag elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Előleg- és végszámla egy számlában

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább