117 találat a(z) vasárnapi pótlék cimkére
Vitatott vasárnapi pótlék, sok vállalkozást ellehetetlenítene
Cikk
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a 100 százalékos vasárnapi pótlék sok vállalkozás számára lehetetlenné tenné a vasárnapi nyitvatartást, sokakat pedig arra kényszerítene, hogy más költségeket faragjanak le, így a cafeteria is áldozatul eshet.
Vasárnapi pótlék: nemhogy emelt összegű, de az alap is keveseknek jár
Cikk
Nagy a felhördülés a kereskedelmi dolgozók egy részének körében amiatt, hogy az üzletek vasárnapi nyitvatartásának tilalmáról szóló törvény hatályon kívül helyezésével egyidejűleg eltörölte az Országgyűlés a hét utolsó napján dolgozók egyes csoportjainak korábban fizetendő, emelt összegű bérpótlék-kötelezettséget is. Cikkünkben részletezzük, kit illet meg egyáltalán pluszpénz a vasárnapi munkáért, s kiderül, hogy a kereskedelemben dolgozók jelentős részének még az alap vasárnapi pótlék sem jár a jelenleg hatályos szabályok szerint.
Tízezrek járhatnak pórul: eltörölné a kormány a szombati pótlékot?
Cikk
Megszüntetné a kormány a szombati készenléti munkáért járó pótlékot a munka törvénykönyvének tervezett módosítása keretében – értesült a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Tízezreket fosztanának meg így a pótléktól, amely azoknak jár, akiket úgy rendelnek készenléti munkára szombaton, hogy utána vasárnap, rendes munkaidőben kell dolgozniuk – írja a szakszervezetek.hu.
Vasárnapi pótlék
Kérdés
Tisztelt Szakértők! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy az egyik cégünk takarítási tevékenységet végez egy áruházláncnál, és most ugye – mivel újra nyitvatarthatnak az áruházak vasárnap is – takarítást is kérnek a nyitvatartás alatt. Az a kérdés, hogy ezekben az áruházakban dolgozó takarítóinknak kötelező-e az 50 százalékos vasárnapi pótlék megfizetése, illetve hol van ez leírva, mert komoly viták alakultak ki a kérdésben. Kérem segítségét, hogy alá kell tudjam támasztani, amit mondok. Köszönettel: Krcsik Eszter
Pékség dolgozóinak számfejtése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy pékség dolgozóinak számfejtésével kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy helyesen járok el el az alábbi esetben: Váltó műszakban dolgoznak. Számfejtek nekik műszakpótlékot 18-06 óráig. Ha vasárnap jön dolgozni 17 órára és hétfőn 1-ig dolgozik, akkor 17-24-ig számfejtek vasárnapi pótlékot. Éjszakai pótlékot már úgy gondolom, nem kell számfejteni. A sofőr viszont mindig 02-10-ig dolgozik. Neki csak éjszakai pótlékot számfejtek. Köszönöm Anita
Egyszerűsített munkavállaló elszámolása
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Cégünk árufuvarozással foglalkozik, különböző kategóriájú kis tehergépjárművekkel. Van egy munkavállalónk, akit egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi munkára jelentünk be. Ennek oka, hogy sajnos családi problémák miatt hetente csak egy-egy napra tud autóra ülni, és expressz szállítás keretében munkát végezni. Ilyenkor például ráül egy kisteherautóra, kimegy Németországba, lerakodik, és hazajön. Egy ilyen fuvar két napot vesz igénybe a munkaidőt betartva, tehát két napra is van bejelentve. A kérdésem a következő. Első nap megkezdi a munkát délután 18.00-kor, azt befejezi másnap hajnali 02.00-kor, 11 óra pihenőt kivesz, és 13.00-kor visszaindul, majd megérkezik, és befejezi a munkát 21.00 órakor. Egybefüggő két napra jelentjük be, ami 16 órányi munkát tartalmazhat, az efeletti rész 100 százalék pótlékkal van elszámolva (ha van esetleg 16 óra feletti munkaideje), éjféltől hajnali kettő óráig elszámolunk neki 15 százalék éjszakai pótlékot, és esetleg, ha vasárnap kezdi meg a munkaidejét, azon óraszámokat pótlékoljuk 50 százalékkal. Helyes az eljárás? A második nap több időt tölt külföldön, mint 8 óra, ezért kifizetésre kerül még 40 euró napidíj is. Illetve cégünk számol el üzemanyag-megtakarítást is, ezért a munkanapokra arányosítva az adómentesen adható 100 ezer forintot is kifizetjük. Helyesen? Első nap 6 órát dolgozott, míg a második nap 10 órát, de volt közte 11 óra pihenő. Második nap pótlékolni kell a 8 óra feletti (2) óraszámot, vagy lehet átlagolni a két napra? Köszönettel, Norbert
Munkaidőkeretben történő foglakoztatás – vasárnapi pótlék
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésünk, hogy ha a munkáltató egyhavi munkaidőkeretben dolgoztatja a doglozókat, kell-e vasárnapi pótlékot fizetni? A cég szórakoztató, illetve éttermi jellegű szolgáltatást nyújt (bowling, billiárd). A nyitvatartási idő: 9-24 óra, minden nap. Vasárnap és ünnepnapon is nyitva vannak. Kell-e a dolgozóknak valamilyen pótlékot fizetni abban az esetben, ha kapnak másik szabadnapot a vasárnap, illetve ünnepnapon végzett munka esetén? Kell-e pótlékot fizetni, ha a dolgozó munkaideje változó? 9-17, 16-24, 10-18: ilyen beosztások is előfordul egy embernél. Kell-e alkalmazni a 30 százalékos éjszakai pótlékot, ha 18-24 óra között dolgozik a dolgozó, mivel eltérő a munkarendje, tehát nem minden nap ugyanabban az időben dolgozik? Amennyiben a dolgozó nem kapja meg a kellő szabadnapot, arra az időre, ami a munkaidőkereten felül van, milyen bért, pótlékot kell fizeni? Válaszukat előre is köszönjük! Üdvözlettel: ADINO Kft.
Vasárnapi egyszerűsített foglalkoztatás
Kérdés
Tisztelt Szakértők! Ha van egy játszóház, amely hétfőtől vasárnapig van nyitva, szombat-vasárnapra milyen pótlékot szükséges fizetni a munkavállalóknak, ha napi 8 órában dolgoznak? Köszönöm.
Év végi leltározás vasárnap
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Kiskereskedelmi üzleteket működtető vállalkozásnál a dolgozók az üzletek zárva tartása mellett vasárnap (december 27-én, illetve január 03-án) berendelhetők-e év végi leltározásra, s ha igen, milyen díjazásban, pótlékokban kell őket részesíteni? Köszönöm előre is a tájékoztatásukat.
Munkarend
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy ruházati kiskereskedéssel foglalkozó cég most, decemberben időlegesen bezárta a boltját, ahol a munkavállalói eddig dolgoztak, és a munkavállalóit (3 fő) piacozni küldi (piacon árulják ugyanazokat a ruhákat). De a munkavállalók eddigi munkarendje hétfőtől péntekig tartott. Most a piacozást csütörtöktől vasárnapig kéne végezniük. Ez lenne december-január hónapban a munkarendjük. Utána visszaáll az eddigi rend. Mi a teendője a munkáltatónak? Munkaszerződés-módosítás elég? Ha a rendes munkaidejük munkaszerződés-módosítással csütörtöktől vasárnapig tartana, akkor kell hétvégére pótlékot fizetnie a munkáltatónak? Köszönettel: Hoffmann Helga
Munkabér kifizetésének szabályozása
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Három műszakban dolgozó munkavállaló 2015.10. 31-én 22 órakor kezdte meg a munkavégzését, ami másnap reggel 6 óráig tartott. A munkáltatónak melyik időszakban kell kifizetni az erre a fordulónapra eső munkabért? Az októberi bérével 2 órát és majd a novemberi bérben a 6 órát, vagy valamennyi elvégzett munkaórát az októberi bérrel együtt? A 2015. 11. 01-jei nap specialitása, hogy ünnepnap is volt és vasárnap is. Ez esetben akkor jár a dolgozónak az ünnepnapi munkavégzésére eső bér és a vasárnapi pótlék is? Válaszát előre is köszönöm!
Vasárnapi pótlék, munkaszüneti napi pótlék
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy munkavállaló minden héten fixen négy napot dolgozik: szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden. Takarító a munkaköre. Olyan helyen takarít, ami minden nap nyitva van, tehát ünnepnapon is dolgozik. (Ünnepnap és vasárnap is a rendes munkaidejét tölti). Jár-e neki vasárnapi pótlék, és ha igen, akkor mennyi? Jár-e neki ünnepnapra pótlék? Ha a vasárnap egyben ünnepnap is, akkor milyen és mennyi pótlék jár neki? Válaszát köszönöm.
Vasárnapi pótlék alkalmi munkavállalónak
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy virágbolt kitelepül a hétvégére egy temető mellé. A kitelepülésen alkalmi munkavállalót fog foglalkoztatni eladóként. November 1-jére úgy tudom, jár a 100 százalék bérpótlék az ünnepnapra tekintettel. Kell-e fizetnie vasárnapi pótlékot is, és ha igen, akkor mennyit? Válaszát köszönöm!
Vasárnapi pótlék
Kérdés
Hány órára kell vasárnapi pótlékot számfejteni annak a dolgozónak, aki többműszakos munkarendben dolgozik, és a munkáltató vasárnap 22 órától rendelt el túlórát hétfő reggel 06 óráig?
Hétvégi, ünnepnapi munka bérpótléka
Kérdés
Tisztelt dr. Hajdu-Dudás Mária! Cégünknél eseti jelleggel szükség van hétvégi vagy munkaszüneti napon munkavégzés elrendelésére ügyfeleink kérésére, akik például termelő üzemek, ahol máskor nem lehet elvégezni a karbantartási munkát. Munkavállalóink munkaideje egyébként hétköznap 8-16 óra között van. Kérdésem az, hogy milyen, és mennyi bérpótlékot kell fizetni: szombati, vasárnapi, ünnepnapi munkára (eltérő-e, ha az ünnepnap hétvégére esik). Kérem, térjen ki azokra az esetekre, ha helyette pihenőnapot adunk ki, valamint a pihenőnap kiadásának szabályaira is. Előre is köszönöm a válaszát. (Mai cikke ebben a témában nagyon hasznos volt, de még nem érzem biztosnak értelmezésemet a fenti esetekre.)