5 találat a(z) vagyonosodasi vizsgalat cimkére

Vagyonosodási vizsgálatok: hogyan spórolhatunk többmilliót? Cikk

A vagyonosodási vizsgálatoknál a becsléssel megállapított adóalapot az adóhatóság beleszámítja az összevont adóalapba. Emiatt a vizsgált évben figyelembe vett adójóváírást a jogosultsági határ átlépése miatt visszavonja. A becsléssel megállapított adóalapot egyéb jövedelemnek tekinti, és ez alapján 11 százalék eho-val is terheli. Ez utóbbit már a most induló eljárásokban nem minden esetben alkalmazza az adóhatóság. A korábbi eljárásokban, illetve néhány regionális igazgatóságon azonban továbbra is felszámítja a 11 százalék eho-t. Az erre irányuló szándékot abból ismerhetjük fel, ha a „meghívón” nem csak személyi jövedelemadó, hanem egészségügyi hozzájárulás adónem vizsgálatát is feltüntetik. Van-e jelentősége ennek a nyelvtani, matematikai okfejtésnek? Van-e számszerű kihatása a megállapított adóhiányra? Vagyis hogyan spórolhatunk meg egy vagyonosodási vizsgálatnál akár több millió forintot?

Vagyonosodási vizsgálatok: kinek kell hitelt érdemlően bizonyítania? Cikk

Az adózó legtöbb esetben gyanútlanul sétál be az adóhatósághoz a kért dokumentumokkal, és úgy gondolja, hogy ezzel elejét veszi a további vizsgálatnak. Téved, 2001. január 1-jén bevezették az a szabályt, hogy az APEH jogosult vizsgálni az adózó állításainak valódiságát az elévülést megelőző időszakra is. Példa tanulságokkal.

Vagyonosodási vizsgálat: a temető szanálásából és a ruhásszekrényből származó pénz Cikk

Mit tehet a vagyonosodási vizsgálat alá vont adózó, ha nem ért egyet az adóhatóság döntésével, és igazolni szeretné, hogy az APEH által eltitkolt jövedelemként aposztrofált bevételéhez nem törvénytelen úton jutott? Szakértőnk egy 2006-os bírósági ítélet kapcsán mutat be egy ügyet, ahol az adózók ruhák közé rejtett pénzzel, ajándékokkal, kölcsönökkel szeretnék igazolni jövedelmük eredetét. Az adóhatóság nem akar új eljárást, a bíróság azonban másképp döntött.

Adóellenőrzést kaptak a regadósok Cikk

Az érdekképviselet furcsállja, hogy több mint száz olyan állampolgárral szemben rendeltek el vagyonosodási vizsgálatot, akik az állam által tévesen beszedett regisztrációs adót igényeltek vissza gépkocsijuk után; az adóhivatal cáfolja, hogy a két dolog között ok-okozati összefüggés lenne - írta a szerdai Magyar Hírlap.

Milyen veszélyeket rejt a tagi hitel? Cikk

Napjaink jellemző problémája az éveken át már-már automatikusan megjelent tagi hitel kezelése, amelynek következményeivel ma sokaknak kell szembenéznie. Most sorra vesszük, hogy milyen veszélyekkel jár a tagi hitel és hogyan vizsgálódik az adóhatóság?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Osztalékkivét

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Saját tők, jegyzett tőke vizsgálata

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Végrehajtói letiltás mértéke?

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close