7 találat a(z) tanévkezdés cimkére

Külföldön pénzbeli támogatás, nálunk csak ingyen tankönyv Cikk

A jövő héten több százezer diák kezdi meg az új tanévet, ám a családok számára az iskolakezdés ma már komoly anyagi terhet jelent. Míg Magyarországon nincs automatikusan külön pénzbeli iskolakezdési támogatás, csupán az ingyenes tankönyvellátás biztosított, addig több környező országban közvetlen anyagi segítséget kapnak a szülők: Ausztriában például minden gyerek után egyszeri 116 eurós támogatást fizetnek, Lengyelországban pedig 300 złotyt (mintegy 65–70 eurót) – olvasható a Niveus sajtóközleményében.

Több iskola igazgató nélkül maradhat a tanévkezdésre, miután a Belügyminisztérium pótlásukról nem gondoskodott Cikk

Tavasszal és ősszel lehet csak intézményvezetői pályázatot benyújtani, így a tanévkezdésre több iskola direktor nélkül marad – tudta meg a nepszava.hu.

Iskolakezdési támogatás 2024: így segíthetik dolgozóikat a munkáltatók Cikk

Az iskolások még javában vakációznak az augusztusi nyárban, de az áruházak tanszerektől roskadozó polcai között már gondterhelt szülők kalkulálják a tanévkezdési kiadásokat. Összegyűjtöttük a munkáltatói támogatási lehetőségeket, és az azokhoz kapcsolódó adózási kötelezettségeket.

Továbbra is rengeteg pedagógus hiányzik az oktatásból, nagy gond lehet szeptembertől Cikk

Véget ért a 2023/2024-es tanév, ezért megnéztük, mennyi pedagógus-álláshirdetés található a Közszolgállás Portálon. A számok alapján sok helyen nem lesz egyszerű az őszi tanévkezdés – írja az eduline.hu.

Tanévkezdés: nyolcoldalas protokoll az iskoláknak Cikk

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.

40 százalékos családipótlék-emelést javasol az MSZP-Párbeszéd Cikk

A családi pótlék több mint 40 százalékos emelését és tanévkezdéskor egyhavi külön juttatást javasol az MSZP-Párbeszéd képviselőcsoportja T/1504. számú törvényjavaslatában.

Előbb utalják a családi pótlékot, a gyes-t és a gyet-et, 70 ezres plusz Cikk

A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár szerdán, budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldre fizetett importáfa

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kész gyep értékcsökkenése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink