1835 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

A civil szervezetekkel folytatott tranzakciók száma statisztikai szempontból folyamatosan emelkedik, amely egyrészről köszönhető annak, hogy a nonprofit szervezetek száma évről-évre folyamatosan gyarapodik, valamint annak, hogy egyre többen ismerik fel azt a lehetőséget, hogy adózási szempontból a velük folytatott tranzakcióknak adóoptimalizálási lehetősége van. Nézzük, milyen eseteket különböztethetünk meg!

Cikk

A kormány a futó programokban összesen 200 milliárd forinttal ösztönzi a családokat és cégeket a zöldenergia termelésére és tárolására – áll az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A villamosenergia rendszerszintű tárolási kapacitásának bővítését segítő pályázat 62 milliárd forintos keretösszeggel februárban nyílt meg. A közelmúltban megszülettek a támogatói döntések, amelyek alapján mintegy félszáz ipari energiatároló létesülhet Magyarországon. A nyertes pályázatok együttesen lefedik a kiírásban megcélzott 440 megawatt kapacitást. A támogatott vállalatoknak, szervezeteknek legkésőbb 2026 tavaszáig kell elkészülniük az új berendezések telepítésével, hálózatba kapcsolásával. A program sikeres végrehajtásával két éven belül mintegy hússzorosára nőhet a hazai energiatárolói kapacitás.

Cikk

Az adott településre jellemző jövedelemviszonyoktól függ majd, hogy ki mennyi vissza nem térítendő támogatást kaphat az új otthonfelújítási programban. Ezt eddig is lehetett tudni, az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium viszont most elárulta, hol húzzák meg a határokat. Azok jutnak a legtöbb pénzhez, akik lakóhelyén 312 450 forint alatti a nettó havi átlagkereset – írja a hvg.hu.

Cikk

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, közölte az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink