1835 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

Már tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé – tette közzé az Agrárminisztérium.

Cikk

Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás vírus közvetlen vagy közvetett hatásai miatt nehéz helyzetbe került állattartókat. A korábbi évekhez képest ugyanis sikerült előrébb ütemezni a 2024. évi anyatehén tartás támogatási jogcím kifizetéseit, így azok folyósítását már áprilisban megindítja a Magyar Államkincstár – tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint, közölte az MTI.

Cikk

A támogatás az alábbi kiadásokra igényelhető: ismeretterjesztő kiadványok, könyvek készítése, kiadása; ágazati szakmai ismeretterjesztő előadások, konferenciák, rendezvények, oktatási programok, vetélkedők szervezése, lebonyolítása; kiemelt agrárágazati célok megvalósulásához, jeles napokhoz (például Beporzók napja, Élelmiszerbiztonsági világnap, Aratás ünnepe, Állattenyésztők napja, Új kenyér ünnepe, Szent György-napi kihajtási ünnep, Szent Márton napja – Új bor ünnepe, Földművesek emléknapja) kapcsolódó figyelemfelkeltő kampány; szemléletformáló, szakmai információkat közvetítő honlapok készítése, üzemeltetése; nemzetközi szervezeti tagdíj – írja az Agrárminisztérium nyomán honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Cikk

„A kormány járművenként 2,8–4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését. A megpályázott összes forrásmennyiség a legfrissebb adatok szerint már meghaladja a 30 milliárd forintos teljes keretösszeget. De érdemes még pályázni, hiszen a korábban benyújtott igények közül nem mindegyik felelt meg a kiírásnak, azaz marad még pénz újabb jelentkezőknek” – tájékoztatott Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese. A közelmúltban meghosszabbított határidő szerint újabb kérelmeket 2025. december elsejéig lehet benyújtani – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium, olvasható a kormany.hu-n.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink