3238 találat a(z) szja cimkére

Szakértői Kommentár

A személyi jövedelemadó (szja) mértéke változatlanul egységesen 16 százalék 2012-ben. Megszűnt az adójóváírás, ugyanakkor az összevont adóalap sávossá vált, az éves jövedelem 2 millió 424 ezer forintot (havi 202 ezer forint) meg nem haladó részét nem kell bruttósítani, míg a meghaladó jövedelemrészt továbbra is 1,27-szeres szorzóval kell az összevont adóalapba beszámítani. Mi változik még a?

Cikk

A csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély nem tekinthető őstermelőnek; az őstermelői igazolvány helyett az adóévre hitelesített értékesítési betétlapot kell bemutatni a kifizetőnek; a tárgyévi jövedelem nem csökkenthető maradéktalanul a korábbi években elhatárolt veszteség összegével - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a mezőgazdasági őstermelőket érintő legfontosabb változásokra.

Cikk

A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

Cikk

Országhatárokon átívelő jövedelemadózási kérdésekben a két ország adójogszabályait, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) iránymutatásait is érdemes figyelembe venni - mondta Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője csütörtökön Budapesten.

Cikk

Az LMP szerint a jövő évi költségvetést csak úgy lehet megmenteni, ha a kormány az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett újra egy igazságos, többkulcsos rendszert vezet be – mondta szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.

Cikk

A személyi jövedelemadóról szóló törvény számos változást tartalmaz, amely munkaadót, munkavállalót, magánszemélyt egyaránt érint. Lucz Zoltánnét, a Nemzetgazdasági Minisztérium – korábbi Pénzügyminisztérium - egykori főosztályvezetőjét, az Ernst&Young adószakértőjét kérdeztük.

Szakértői Kommentár

A közvéleményt élénken foglalkoztatja a kérdés: hogyan kell adózni a vaterás értékesítések után. A kérdést az tette aktuálissá, hogy sokan jövedelmük kiegészítésére használták fel az internetes aukciós portálokat. Közöttük nagyon sok munkanélküli, gyesen, gyeden lévő van, akik számára szinte ez az egyetlen jövedelemszerzési forrás. Persze megjelentek olyanok is, akik a törvényi szabályozatlanságot kihasználva előnyt kívántak kovácsolni a helyzetből.

Cikk

A parlament elfogadta a 2012-es évre vonatkozó adóváltozásokat és a költségvetést, amelynek nyomán számos változáshoz kell alkalmazkodnia az adózóknak. Mi vár ránk szja-ban, áfában, társasági adóban, ki fizeti jövőre a környezetvédelmi termékdíjat, s kiket fog ellenőrizni az adóhatóság?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret – szabadság számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkavállalói felmondás gyed után

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink