449 találat a(z) személygépkocsi cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában kérem a segítségét! Ez év elején átvettem egy meglehetősen problémás cég könyvelését, a tavalyi teljes évet le kellett könyvelnem, mert megromlott a kapcsolatuk a korábbi könyvelővel. Építőipari tevékenységet végeznek, elsősorban generálkivitelezéssel foglalkoznak. A tulajdonosok rendre a saját autójukat használják, a tankolásról, javításokról a számlát leadják (?), sőt általában bankkártyával fizetnek. A tulajdonosnak bérleti díjat nem fizet a cég, így az szja és az eho sincs rendezve, mint ahogy a cégautóadót sem fizetik. Hogyan lehet ezeket a költéseket elszámolni? A bankkártyás fizetéseket tulajdonossal szembeni követelésként számoltam el, bár soha nem fogja a cégnek visszafizetni (több millió forintos tételről van szó). A készpénzes üzemanyagszámlákat egyelőre nem számoltam el, így viszont a házipénztárban lévő készpénzállomány összege túl magas, ami fizikailag nem áll rendelkezésre. Tény, hogy ezek a tankolások a tevékenység érdekében történtek, de mégsem szabályosak. Mi a járható út ebben az esetben? Köszönettel Vágner Emília

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. nyílt végű lízing keretében jutott személygépkocsihoz. a cégautóadót megfizeti, az áfát 90%-ban vontuk le a kezdő részletnél, és havonta a törlesztőrészleteknél. 2015. októberben került a jármű a kft.-hez. 2017. februárban végtörlesztett a kft. a lízingbeadónál. Áfás számlát kapott a vállalkozás. Ez az érték több mint az eredetileg aláírt maradványérték. Ebből az áfából valamely rész levonható? A lízingcéggel történt elszámolás után a kft. azonnal értékesítette az autót egy magánszemély felé, áfásan. Helyesen számlázott a kft.? Miként kell a 17 hónap áfalevonásait beszámítani a 60 hónapos figyelésnél? Nagyon szépen köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Hné Zsuzsanna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk magánszemélytől vásárolt személygépkocsit (áfás) bérbeadással történő hasznosításra. A személygépkocsit értékesítjük. Áfa felszámítása nélkül számlázhatjuk?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. Csehországból vásárolt személygépkocsit. Ilyen esetben az áfát közösségi termékbeszerzésként a vásárló kft. fizetendőként szerepelteti az áfabevallásában? És mivel az autót saját célra vásárolta, nem eladásra vagy bérbeadásra, így nem vonható le az áfa? Ha tartósan bérel a kft. személygépkocsikat szintén EU tagországból, akkor az áfa tekintetében hogyan kell eljárni a bérlettel kapcsolatban? Nem lízingről van szó, hanem tényleges bérlet, a futamidő végén visszaadják az autókat. Szerepeltetni kell a bevallásban az áfát? Levonhatóságnak milyen feltételei vannak? Előre is köszönöm a segítséget!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A saját (tulajdonú) személygépkocsi hivatalos célú használata esetén, igazolás nélkül elszámolható úgynevezett általános személygépkocsi-normaköltség mértéke 2017. január 1-jétől 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedett. A kérdésem, hogy a kifizető, egy erre vonatkozó belső szabályzat alapján rendelkezhet-e úgy, hogy 15 Ft/km-nél kevesebbet fizet, kötelező-e az igazolás nélkül elszámolható normaköltség maximumát adni? Az szja törvény ezzel kapcsolatban annyit mond ki, hogy igazolás nélkül 15 Ft/km számolható el, és egyértelműen rendelkezik, hogy az ezt meghaladó költségtérítés esetén adott jogviszonynak megfelelő jövedelme keletkezik a magánszemélynek. Az szja törvény 3./II./6. számú melléklete is – értelmezésem szerint – az elszámolható költségek maximumára tér ki; miközben a 3./IV./3. pont kizárólag a 15 Ft/km-t használja, nem utal arra, hogy ez minimum vagy maximum összeg. Kérem állásfoglalásukat a helyes értelmezéshez. Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném segítségét egy egyéni vállalkozóval kapcsolatban, aki alanyi adómentességet választott. Kisértékű személygépkocsikat hoz be Svájcból. Az adásvételi szerződésen a vételár CHF-ben van meghatározva, a vámérték EURO-ban. Bankszámla nyitására nem kötelezett, nincs is bankszámlája, csak készpénzes ügyleteket bonyolít. Nincs bejelentkezve az MNB árfolyam alá. A kérdésem: milyen árfolyamon kell a pénztárkönyvbe bevezetni a külföldi pénznemre szóló kiadásokat? Várom válaszukat! Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2017. 01. 01-jétől az cégautóadó kötelezettje megváltozott a tartós bérlet esetében: már nem a bérbevevő, hanem a tulajdonos kötelezett a cégautóadó megfizetésére. Megváltoznak-e a költségek elszámolhatóságának szabályai amiatt, hogy már nem a kft. a cégautóadó fizetője? A társasági adó törvény szerint továbbra is a vállalkozás érdekében felmerült költség lesz az autóval összefüggésben felmerült minden költség, függetlenül a magán és hivatali használat arányától, vagy innentől a tartós bérlet keretében bérelt autó, még akkor is, ha üzembentartónak a kft. van bejegyezve a forgalmiba, nem minősül cégautónak? Vagy attól függetlenül, hogy ki fizeti a cégautóadót, a személyautó költségei továbbra is elszámolhatóak? Tisztelettel: Eco-Design Kft.

Kérdés

Üdvözletem! Nyílt és zárt végű pénzügyi lízing számviteli elszámolása érdekelne személygépkocsi és haszongépjármű esetében. Tudom, kicsit összetett a kérdés, de megköszönném, ha végre lenne egy összefoglaló a dolgot illetően. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szerkesztő! Magyarországi kft. külföldi cégtől (EU adószámmal rendelkező szlovák s.r.o.) bérel személygépkocsit hosszú távra. A bérlet elején nagyobb összegű kauciót kell fizetnie, melyet a bérlet végén a kaució tulajdonságából adódóan visszakap. A havonta (EU tagország cége által nettóban) kiszámlázott havi bérleti díj magában foglalja a biztosításokat is. Az ügylet számviteli elszámolásával, könyvelésével, áfa-megítélésével és kapcsolódó adóterhekkel kapcsolatban szeretnék tájékoztatást kérni: - a bérbeadó részéről a kaucióról kiállított számla ugye áfamentes és hosszú lejáratú követelésként könyvelendő? - tárgyi eszközként nyilván kell tartani a gépkocsit a bérlet ideje alatt? - a havi bérleti díj egyben a kapcsolódó költségekkel együtt bérleti díjként könyvelendő, vagy valamilyen elv szerint megbontva? - a bérleti díjról befogadott nettó számla kapcsán van valamilyen különleges teendő az áfabevallásnál? - köteles a bérlő cég cégautóadót fizetni a gépkocsi után? - köteles a cég útnyilvántartást, vagy egyéb nyilvántartást vezetni? - lehetséges az, hogy a cég fizet cégutóadót, a cég bankkártyájával (vagy pénztárából) fizeti a tankolásokat, de azok számláit nem teszi be a könyvelésbe társasági adó csökkentő tételként?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőben szeretnék segítséget kérni: az áfatörvény 124. § (4) bekezdésében a személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges szolgáltatást terhelő előzetes áfa összegének 50 százaléka levonható, az lenne a kérdésem, hogy ide milyen szolgáltatások tartoznak? Segítségét előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem egy előzőleg Ön által megválaszolt kérdéshez kapcsolódik. http://adozona.hu/kerdesek/2016_10_25_Nyilt_vegu_penzugyi_lizing_fba Cégünk nyílt végű lízinggel vásárol személygépkocsit, amelyet azonnal bérbe is ad. A nyílt végű lízing esetében, ha az első részlet a vételár 40 százaléka, az a NAV szempontjából magasnak tekintendő? Ha átminősítik zárt végű lízinggé, de a cég – kizárólag áfásan – bérbeadásra hasznosítja a gépkocsit, akkor ebben az esetben is teljes egészében levonható az áfa? A bérleti díj meghaladja a havi lízingdíj (kb. 1%) összegét. Megtehetjük-e azt, hogy az első lízingdíj (40%) az első bérleti díjjal egyező összegű? Jobb vagy rosszabb a NAV megítélése ebben az esetben? Válaszát köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem építőipari tevékenység végzéséhez a dolgozók különböző munkaterületekhez történő eljuttatásához 6 vagy 9 személyes mikrobusz külföldről törtnő beszerzését tervezi. A hatszemélyes mikrobusz külföldön tehergépkocsinak minősül, és a 87.04 vámtarifaszám alá tartozik. Kérdés, hogy Magyarországon is annak minősül-e a belföldi vámkezelést kövezően, a használat során felmerülő dízel üzemanyag áfája visszaigényelhető-e mind a hatszemélyes, mind a kilenc személyes mikrobusz esetén? A belföldi forgalomba helyezést regisztrációs adó terheli-e? Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk üzletkötői tevékenységhez nyílt végű pénzügyi lízinggel személygépkocsit vásárolt. Az üzletkötő távol lakik a cég telephelyétől, ezért saját lakásáról indul és érkezik minden nap. Megkaptuk az első számlát, mely a lízingelt eszköz értékének 38 százaléka. Azt szeretném kérdezni, hogy mekkora hányadban vonhatom le az áfát fenti számlából, illetve a későbbiekben, havonta esedékes lízing díjból, üzemanyag költség számlákból, javítási számlákból? A gépkocsi céges-magán használata 85-15 százalékot tesz ki. A menetlevélen kívül szükséges más nyilvántartás is a megtett kilométerről? Válaszát köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőben szeretnék segítséget kérni: Szlovákiából vásárolt egy magyar társaság használt személygépkocsit, mindkét félnek van közösségi adószáma. A kinti fél számlájából nem derül ki, hogy használtautó-kereskedő (de kereskedés), áfa nélküli EUR-s számlát állítottak ki. A magyar vállalkozás tevékenységei között szerepel a személygépkocsi-értékesítés, de nem jelentkezett be a különbözet szerinti áfába, most ezt az autót értékesíteni szeretné, milyen áfakulcs alapján tudja ezt megtenni? Valamint a beszerzés után van-e áfafizetés? Segítségét előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. személygépkocsit lízingel nyílt végű lízinggel. Az áfát a futamidő alatt visszaigényelte a jogszabály szerint. Most a futamidő végén a kft. szeretné megvenni, de szerintem ez nem célszerű az eddig visszaigényelt áfa szempontjából. Ön szerint? Válaszát előre is megköszönve: Könyvelő

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Egyesület igénybevesz külföldi szolgáltatást

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Előző évi járulék, könyvelési hiba javítása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink