79 találat a(z) személyautó cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Bennem felmerült pár kérdés a nyílt végű személyautó-vásárlással kapcsolatban, az Art. 2. § 1. bekezdésére szerint "az adójoviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni". Az érdekelne, hogy például vizsgálat tárgya lehet-e, hogy az adott nagy értékű (20 millió forint) személygépkocsira valóban szüksége van-e a vállalkozásnak? Például: egy mezőgazdasági cég növénytermesztéssel foglalkozik, a cégnek van kisteherautója és olcsóbb terepjárója is, ezzel szemben az ügyvezetői használatra vásárolna egy 20 millió forintos személyautót. Nyilván egy vállalkozásnak szüksége lehet személyautóra, de a cél eléréséhez akár egy feleekkora értékű is megfelelő lehet. A cég ugyan nyereségesen gazdálkodik, de az év végi mérlegben kimutatott pénzeszközállomány elég alacsony szokott lenni, köszönhetően a következő évre áthúzódó támogatás kifizetésének. A költségek és a bevételek időbeli eltérése miatt a cégben év közben tagi kölcsön is szükséges, ami év végére visszafizetésre kerül a tulajdonosoknak. A jármű értéke a cég árbevételének a 10 százaléka lenne, a vállalkozás évi 20 millió forint nyereséget termel, az éves amortizáció szintén 20 millió forint. Viszont az évvégi mérlegben szereplő pénzállománya csak 8 millió forint, a forgóeszközök értéke 50 millió forint. További kérdés, hogy amennyiben az áfát 50 százalékban tudjuk visszaigényelni, akkor ezt a költségek elszámolására is alkalmazni kell (écs, fenntartási költségek), vagy ezekre 100 százalékban jogosult a cégautóadó megfizetésével a cég?

Cikk

Tartós fejlődési pályára állt a lízingpiac, elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv) eszközfinanszírozása került a szövetség tagvállalatainak fókuszába – mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség tavasszal megválasztott új elnöke.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A fő kérdés: Egy céges kishaszon-gépjárművet (nem személyautó az szja tv.szerint) a cég el szeretné adni belföldön. Az eladásnál fel kell számítani áfát vagy nem? Kérem erre is válaszoljanak: Abban az esetben ha történetesen nem kishaszon-gépjárműről lenne szó, hanem személyautóról, akkor mitől függ az, hogy áfát is felszámítunk-e az eladásnál? Attól függ, hogy a beszerzésnél le lehetett-e vonni az áfát?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület vezetősége

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Gépjármű-kereskedelem

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink