57 találat a(z) számlagyár cimkére

Számlagyárat gyanítottak, drogügyletekre bukkantak a revizorok Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai egy építőipari cég ellenőrzésekor külföldi kábítószer-kereskedelem nyomára bukkantak: egy holland webáruház „kutatási vegyszerek” álcája mögött valójában online értékesített dizájnerdrogokat – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

NAV: megdőlt a betonbiztos számlagyár Cikk

Építési céghálónak álcázva csaltak el több mint egymilliárd forint áfát a győri bűnszövetség tagjai. A bűnös tevékenységben részes alvállalkozók úgy próbáltak falazni, hogy közben a „vendégmunkás” strómanok még a látszatra sem gondoltak; eszközökkel és dolgozókkal nem rendelkeztek, így tényleges munkát sem végeztek, mi több nem is végeztettek – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóközleményéből.

Milliárdos áfacsalás miatt indult eljárás egy volt ügetőbajnok és társai ellen Cikk

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is – derül ki a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóközleményéből.

Vádat emeltek négy férfival szemben, akik milliárdos számlagyárat működtettek Cikk

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt négy férfival szemben, akik valótlan számlák kiállításával és felhasználásával 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek – közölte az MTI.

Közel kétmilliárd forintnyi áfabefizetési csalás – számlagyárat számolt fel a NAV Cikk

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményéből.

3K-s bűnszervezetet fülelt le a NAV: jó nevű cégek vezetői is a számlagyár megrendelői között Cikk

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el.

A NAV kockázatelemzési rendszerén akadt fenn egy használtautó-kereskedő Cikk

Megbukott az adóellenőrzésen az a használtgépjármű-kereskedő, aki nyilvántartásait meghamisítva fiktív kölcsönszerződésekkel fedte el bevételeit; a kereskedőnél a végrehajtók ingatlant és 54 autót foglaltak le több mint 120 millió forint értékben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Áfacsaló bűnszervezet ötven tagja ellen emeltek vádat Győrben Cikk

Áfacsaló bűnszervezet ötven tagja ellen emeltek vádat Győrben – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Négymilliárd forint áfát csalt a számlagyár Cikk

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen, amelynek tagjai adókijátszási céllal hoztak létre egy okostelefonok kereskedelmével foglalkozó fiktív céghálózatot – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Volt ügyvéd működtetett számlagyárat Cikk

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

472 milliót csaltak el a számlagyárosok: 20 évet is kaphatnak Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr nyomozói rátették a kezüket egy bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarira, amelyből mindössze csak 20 darabot gyártottak. A luxusjárgány csomagtartójából pedig több, mint 1.1 millió euró került elő, és ez még nem minden. Egy másik helyszínen Lamborghini Urus-t parkoltattak, olvasható a NAV honlapján.

Számlagyárat számolt fel a NAV Cikk

Fiktív számlákkal mintegy félmilliárd forintnyi kárt okozó bajai bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.

1,2 milliárd forintos áfacsalás – újabb számlagyáros bűnszervezetet lepleztek le Cikk

Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek, és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Számlagyárat is üzemeltetett a zöldséges céghálózat Cikk

Csaknem kétmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte ma a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

Egymilliárdos áfacsalás – 34 céget kiszolgáló számlagyáros bűnszervezetet lepleztek le Cikk

Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság szerdán az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanrész értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szja ingatlan-bérbeadás után

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink