3 találat a(z) lakáshitelpiac cimkére

Cikk

Az MNB, illetve az OTP Bank új statisztikái is arra utalnak, hogy az Otthon Start Program jelentősen átrendezte a magyar lakáshitelpiacot, a korábbiaknál jóval több fiatal vett lakást – ilyen szempontból tehát elérte a kívánt eredményt a kormány újabb lakáshitelprogramja. Kérdés ugyanakkor, hogy a fiatalok mely csoportjai tudják igénybe venni az Otthon Startot, illetve az is, hogy milyen lakáspolitikai koncepcióba ágyazódik a program – írja a hvg.hu.

Cikk

Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon, olvasható a BiztosDöntés.hu közleményében.

Cikk

Drasztikus változásokat hoz az Otthon Start program szeptemberi indulása a lakáshitelek piacán Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint. Az új konstrukció révén már az idén több száz milliárd forintnyi friss támogatott lakáshitel jelenhet meg a piacon, nőhet az átlagos hitelösszeg, miközben a bankok a mostaninál jóval nagyobb hangsúlyt helyezhetnek a piaci feltételű lakáshiteleik és a támogatott konstrukciók együttes értékesítésére is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink