2740 találat a(z) koronavírus cimkére

Cikk

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti bejelentése még nem tartalmazta, hogy a hatósági árakat miként kell majd meghatározni a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej esetében, azaz akkor még nem tisztázódott, hogy a tavaly október 15-én érvényes kiskereskedelmi árak ezen termékek esetében miként számolódnak majd. A Magyar Közlöny 5. számában megjelent kormányrendelet – többek között – ezt is tisztázza.

Cikk

Egyre több olyan szakirodalmi adat jut el hozzánk, ami arra utal, hogy az omikron klinikai lefolyása lényegesen enyhébb – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjúban beszélt a koronavírus mutációjáról, a negyedik oltásról, a gyógyszerellátásról, valamint a szociális szféra támogatásáról is.

Cikk

Egyes élelmiszerek árát befagyasztotta a kormány, ennek kapcsán merült fel kritikaként, hogy miért nem az áfát csökkentették az árrögzítés helyett. A jelenlegi EU-s szabályok alapján erre korlátozott lehetőségük lenne. A csirke- és sertéshús, a tej már most is 5 százalékos áfakulcs alá esik, amit sem eltörölni, sem tovább csökkenteni nem lehet. Az olaj, a liszt és a cukor áfája viszont minden további nélkül csökkenthető lenne. A magyar kormány áfacsökkentési lehetőségeit járta körül a Niveus Consulting Group.

Cikk

Változik februártól, hogy ki számít védettnek. Azért mások a szabályok, mert a betegség gyorsabb lefolyású, és a virológusok szerint változtatni kell a protokollokon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott, idei első interjújában – írja a hvg.hu.

Cikk

A beoltottak száma 6 299 590 fő, közülük 6 045 893 fő már a második, 3 306 370 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 9216 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 318 093 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 81 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 164 főre emelkedett – olvasható a koronavirus.gov.hu portálon.

Cikk

2021. december 17. napján megjelent a veszélyhelyzetet szabályozó törvény, melynek értelmében megváltoztak a lejáró hivatalos okmányok meghosszabbításával kapcsolatos szabályok is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédőszer-vásárlási engedéllyel rendelkezőket, hogy a zöld és fehér könyvek érvényességi ideje – a korábbi szabályozástól eltérően – 2022. június 30-án jár le.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Áfaalanyiság – határérték átlépése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink