81 találat a(z) kisvállalkozás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó szeretné igénybe venni a tárgyban jelzett kedvezményt. Az szja-törvény 49/B paragrafus (12) bekezdése szerint kizárólag a tevékenység végzéséhez szükséges beruházásokra vehető igénybe a kedvezmény. Az idézett jogszabályhely feltétele még a korábban üzembe nem helyezett műszaki gépek berendezések esete. Ezt úgy kell értelmeznem, hogy csak új eszközök vásárlása esetén van lehetőség a kedvezmény érvényesítésére? Válaszát előre is köszönöm: Moleszka

Cikk

A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Cikk

Soha nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv-szektoron. A választásokat követően a K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, jelenleg 17 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Milyen előírás vonatkozik 2017-ben a beruházási hitelek után fizetett kamat alapján igénybe vehető adókedvezményre? A 2016.12.31-e előtt kötött szerződések esetében is 100 százalék a kedvezmény, vagy ez csak az új szerződésekre vonatkozik? Továbbra is megmarad a 2013.12.31. utáni 60 százalék, azt megelőzően a 40 százalék? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Érdeklődni szeretnék, hogy a 2016-ban hatályban lépett, 2018. 05. 25-étől alkalmazandó Uniós Adatvédelmi Rendeletben meghatározott szabályzatokhoz készítenek-e majd Mintaszabályzatot a kisvállalkozások számára. Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-növekedést valószínűsítenek a következő egy évben, ami 3 százalékpontos ugrás az év eleji várakozásokhoz képest, és egyben az elmúlt tizenegy év legjobb eredménye. A profitvárakozások az év eleji 3,5 százalékról 5,1 százalékra nőttek – derül ki a K&H kkv-bizalmi index kedden közzétett legfrissebb adataiból.

Cikk

A következő egy évben a hazai mikrovállalkozások közel negyede, a kisvállalkozásoknak pedig 41 százaléka tervezi, hogy uniós forrásokra pályázik – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából készült, 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló kutatásból.

Kérdés

Egy mezőgazdasági kft. (kisvállalkozás) új gépeket vásárolt gabonatermesztéshez, amelyeket még ugyanabban az évben aktivált. Kérdés: az adóévi beruházási érték elszámolható-e beruházási kedvezményként a törvény által előírt határértékeket figyelembe véve?

Cikk

Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek – hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Egy kisvállalkozás használtan kíván vásárolni cégének személyautót. A vásárlás hazai vagy esetleg külföldi autókereskedőtől történne. Ellentmondó értesüléseink vannak arról, hogy a használt autó megvásárolható-e áfa felszámítása nélkül. Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk létszáma 30 fő, ebből 20 fő bedolgozó. Kérdésem: kell-e választani munkavédelmi megbízottat? Tisztelettel: Nagy István

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Kilépő kismama szochokedvezménye

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink