5 találat a(z) illetményemelés cimkére

Cikk

A bírák és ügyészek egy órára felfüggesztették a munkát csütörtökön Szlovéniában, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány és a parlament nem hajtotta végre határidőre az alkotmánybíróság döntését a bírák illetményének emeléséről – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Cikk

A Magyar Közlöny 2021. évi 204. számában megjelent 625/2021. kormányrendelet szerint a kollegiális védőnői mentorrendszer keretében foglalkoztatott védőnő mentort az illetményén felül védőnői mentordíj illeti meg.

Cikk

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben – olvasható a kormány honlapján Varga Judit igazságügyi miniszter bejelentése.

Cikk

Honvédelmi alkalmazottként dolgozhatnak tovább jövőre a Magyar Honvédség civil munkavállalói. Akik vállalják az új státuszt, jelentős illetményemelést kapnak és számos kedvezményben, pluszjuttatásban részesülnek, de a szakterületükön elméleti honvédelmi képzésen kell részt venniük – írja a Magyar Idők.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szükséges-e az áfa arányosítása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink